Mindent megtett a Győr, hogy Háfra Noémi odamenjen a Fradiból

2020. november 16. – 16:27

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalos honlapján jelentette be a Győr női kézilabda csapata, hogy két válogatott játékost igazol a Ferencvárosból. A balszélső, Schatzl Nadine Győrben kezdte a pályafutását, most visszatér. Háfra Noémi a legnagyobb magyar tehetség, a fejlődése érdekében nem először próbált váltani, most hároméves szerződést között a BL-címvédővel.

„Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és bízom benne, hogy Győrben még jobb játékossá válhat, ami nem csak nekünk, hanem a magyar válogatottnak is az érdeke. Korábban is elmondtam, hogy ha van olyan magyar játékos, aki a Győri Audi ETO KC szintjét képviseli, akkor mindent megteszünk, hogy Győrben szerepelhessen. Noémi maximálisan megfelelt az elvárásainknak” – indokolta a szerződtetést Bartha Csaba klubelnök.

A győri polgármester, Dézsi Csaba András szerint a rendezettség és a folyamatos eredményesség vonzó mindenkinek, ezért szívesen igazolnak a városba.

Háfra Noémi akcióban, Fotó: AFP, Sebastien Bozon
Háfra Noémi akcióban, Fotó: AFP, Sebastien Bozon

Háfra tudja, hogy más helyzetben lesz, mint a Ferencvárosban, de nem fél a versenyhelyzettől, és szereti a kihívásokat. Schatzl örül a visszatérésének, és mindent szeretne megnyerni az ETO-val. Mindketten jövőre csatlakoznak új csapatukhoz.

A Ferencváros az ötödik helyen áll a Bajnokok Ligájában, a Győr veretlenül vezeti csoportját. A válogatottra Európa-bajnokság vár decemberben, jövő márciusban pedig olimpiai selejtező.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!