Az orosz invázió miatt törölték a 2022-es Forma–1-es Orosz Nagydíjat

2022. február 25. – 13:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna ellen indított csütörtök hajnali, átfogó támadás miatt törölték a 2022-es Forma–1-es Orosz Nagydíjat, közölte az F1 vezetősége pénteken. A döntést a csapatfőnökök és az F1 vezetői közösen hozták meg egy csütörtöki gyűlésen.

„Szomorúan és megdöbbenéssel figyeljük az ukrajnai fejleményeket, és reméljük, hogy a jelenlegi helyzet gyorsan és békésen megoldódik. Csütörtök este a Forma-1, az FIA [Nemzetközi Automobil Szövetség] és a csapatok megvitatták sportágunk helyzetét, és az összes érintett fél véleményét is figyelembe véve arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi körülmények között lehetetlen megtartani az Orosz Nagydíjat” – áll a közleményben.

A futamot eredetileg szeptember 25-én tartották volna meg – ez lett volna az utolsó év, hogy Szocsiban rendezik az Orosz Nagydíjat, mielőtt egy teljesen új szentpétervári pályára költöztették volna a helyi versenyt.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel már csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha meg is tartják a szocsi versenyt, akkor is bojkottálni fogja majd. A címvédő világbajnok Max Verstappen azt mondta, hogy nem lenne helyes egy olyan országban versenyezni, amely háborút indított.

Az Uralkali színeitől is feliratától megfosztott Haas-versenyautó – Fotó: Eric Alonso / Getty Images
Az Uralkali színeitől is feliratától megfosztott Haas-versenyautó – Fotó: Eric Alonso / Getty Images

Csütörtökön az amerikai F1-csapat, a Haas úgy döntött, hogy eltávolítja orosz főszponzora, az Uralkali nevét és színeit a csapat autójáról és egyéb felszereléseiről a szezont megelőző barcelonai teszt utolsó napjára. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner pénteken azt közölte, hogy a jövő héten megszületik a döntés a csapat és az Uralkali jövőjéről – elsősorban az Oroszországot és orosz cégeket érintő nemzetközi szankciók után –, egyben arról is, hogy marad-e a pilótájuk az Uralkali műtrágyaóriás tulajdonosának fia, Nyikita Mazepin.

Az egyelőre nem tudni, hogy más helyszínen pótolják-e az Orosz Nagydíjat – szakírók szerint Isztambul lehet a beugró.

Korábban az UEFA döntött úgy, hogy elveszi Oroszországtól, azon belül Szentpétervártól a 2022-es Bajnokok Ligája-döntő rendezési jogát, amelyet végül Párizs kapott meg a szervezet végrehajtó tanácsának pénteki ülésén.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!