Olyan hideg volt a téli olimpián, hogy a finn sífutó nemiszerve is lefagyott

2022. február 20. – 21:55

Másolás

Vágólapra másolva

Fájdalmas sérülést szenvedett a pekingi téli olimpia (papíron) 50 kilométeres sífutó versenyszáma közben a finn Remi Lindholm. Bár a nagy hideg és az erős szél miatt szombaton 30 kilométerre rövidítették a távot, ez nem sokat segített Lindholmnak, akinek a verseny után hőcsomagra volt szüksége, hogy kiolvadjon egy különösen érzékeny testrésze – írja a Reuters.

A 24 éves sífutó 1 óra 15 perc 55 másodperc alatt ért célba, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy lefagyjon a nemiszerve. „Képzelheted, melyik testrészem volt egy kicsit megfagyva, amikor célba értem... ez volt az egyik legrosszabb verseny, amin valaha részt vettem. Csak a túlélésről szólt. Amikor a célba érkezés után elkezdtem felmelegedni, a fájdalom elviselhetetlen volt” – nyilatkozta Lindholm a verseny után a finn médiának.

Mint mondta, az öltözőben egy hőcsomagot gyömöszölt a nadrágjába, és vagy 15 percig tartott mire kiolvadt az ágyéka környéke. Egyébként nem először járt így Lindholm, akinek tavaly novemberben, egy finnországi versenyen már volt hasonló gondja.

Remi Lindholm a pakingi téli olimpián – Fotó: MU YU / Xinhua News Agency
Remi Lindholm a pakingi téli olimpián – Fotó: MU YU / Xinhua News Agency

A pekingi olimpia 50 (30) kilométeres férfi sífutó versenyszámát az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte honfitársa, Ivan Jakimuskin előtt. Harmadik a norvég Simen Hegstad Krüger lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!