A versenyzők védelme miatt lerövidítették az olimpián az 50 kilométeres sífutást, Bolsunov nyert

2022. február 19. – 09:54

A versenyzők védelme miatt lerövidítették az olimpián az 50 kilométeres sífutást, Bolsunov nyert
Alexander Bolsunov kihajtotta magát, a harmadik aranyát nyerte az olimpián – Fotó: Christof Stache/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy hideg és az erős szél miatt lerövidítették a pekingi olimpián a leghosszabb versenyt, a férfiak 50 kilométeres sífutását. A szervezők azért hozták meg ezt a döntés, hogy óvják a versenyzők egészségét, hiszen ezen a távon több mint két órán át kell versenyezni a mínusz 17 fokos hidegben, ráadásul magaslati levegőben.

A 30 kilométeres, szabad stílusú sífutásban az orosz Bolsunov nyert, aki így keretbe foglalta az olimpiát, mert az első versenyben, szintén 30 kilométeren – akkor a táv felét klasszikus stílusban tették meg – szintén ő volt a leggyorsabb. A második helyen az ugyancsak orosz Ivan Jakimuskin végzett, a norvég Simen Hegstad Krüger lett a harmadik, aki azért is örült a bronznak, mert az olimpia kezdetén még karanténban volt.

Az olimpia utolsó magyar szereplője, Kónya Ádám az 55. helyen végzett. Az MTI-nek elmondta: mindenképpen az volt a célja, hogy értékelhető eredménnyel fejezze be a versenyt.

„Brutális körülmények voltak, közvetlenül a tervezett rajt előtt tudtuk meg, hogy egy órával elhalasztják a startot, és a táv is módosult. Ezzel együtt úgy éreztem, hogy elég jól mentem, a bekészített cserelécet sem kellett használnom, jól haladtam így is, és az első lécem is bírta a közel 30 kilométert. A nagy szélben furcsa volt a hó, mert nem ette annyira vaxot, mint máskor a száraz hó”

– értékelt Kónya, aki a vasárnapi záróünnepségen viheti majd a magyar zászlót.

Az erős szél miatt az alpesi síelők csapatversenyét is elhalasztották egy nappal, vagyis a vasárnapi zárónapon rendezik. Ebben a versenyben vegyes csapatok állnak rajthoz, két nő és két férfi, és párhuzamos pályán kell szlalomozniuk. A svájciak a címvédők és a favoritok is egyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!