Klubot váltott Szalai Ádám, a magyar futballválogatott csapatkapitánya
2022. február 16. – 13:33
Csapatot váltott a magyar futballválogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám, aki a svájci bajnokságban harmadik helyen álló FC Baselhez szerződött – írja az MTI.
A 34 éves csatár eddigi klubja, a német Bundesligában szereplő Mainz a hivatalos honlapján számolt be a magyar játékos távozásáról. A közlemény szerint Szalai 2023 nyaráig írt alá a Baselhez, az eredetileg a mostani idény végéig szóló mainzi szerződését pedig felbontották.
„Ádám azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy elfogadhassa az FC Basel ajánlatát, amely a nyáron túlra is perspektívát kínált neki. A rövid megbeszélés után eleget tettünk a kérésének, nem akartunk az útjába állni. Ádám egy nagyon megbecsült játékos a Mainznál, aki tavaly fontos szerepet játszott a bennmaradásunkban. A Bruchweg fiúk tagjaként (André Schürrle, Lewis Holtby és Szalai Ádám egykori trióját nevezik így a klubnál) felejthetetlen marad számunkra. Minden jót kívánunk neki a sportbeli és magánéleti jövőjéhez” – mondta Christian Heidel, a Mainz sportigazgatója.
„Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam az FC Baseltől, hogy a tapasztalatommal és a mentalitásommal segítsem a csapatot. Mindig is klasszikus középcsatár voltam, a fizikalitásomnak köszönhetően meg tudom tartani a labdákat, amiket aztán le tudok készíteni a csapattársaimnak. És persze én magam is igyekszem megtalálni a büntetőterületen belül a helyeket, hogy gólokat szerezzek” – mondta Szalai a Basel honlapjának.
Szalai tavaly év végén autóbalesetet szenvedett, ami után egy kisebb elváltozást észleltek a nyakánál, ezt később meg is műtötték. „El kellett távolítani valamit, amiről később kiderült, jóindulatú” – árulta el később a műtétjéről. Szalai a szezon első felében 12 Bundesliga-meccsen játszott, és egy gólt szerzett.