Djoković: Nem vagyok oltásellenes, de nincs az a bajnoki cím, ami miatt beoltatnám magam

2022. február 15. – 09:51

Djoković: Nem vagyok oltásellenes, de nincs az a bajnoki cím, ami miatt beoltatnám magam
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Novak Djoković február elején megígérte a drukkereinek, hogy hamarosan elmondja saját verzióját az Australian Openen történtekről. A szerb játékos most a BBC-nek adott interjút, amiben kijelentette: nincs az a verseny vagy cím, ami miatt beoltatná magát, és arról is kész lemondani, hogy megvédje címét a Roland Garroson és Wimbledonban.

„Sosem voltam oltásellenes, gyerekkoromban kaptam is párat, de magam akarom szabadon megválasztani, hogy mit juttatok a szervezetembe.”

„Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy egy napon talán mégis kérek vakcinát, mert közösen kell megtalálnunk a megoldást arra, hogy véget vessünk a járványnak” – idézi a teniszezőt az MTI.

„Az az elv, hogy a testemről magam dönthessek, fontosabb mindennél, bármilyen címnél. Próbálok a lehető leginkább összhangban lenni a testemmel”

– mondta a teniszező hozzátéve, hogy sokat köszönhet a wellnessnek, az egészséges és helyes táplálkozásnak, alvási szokásainak, mert ezek mind pozitív hatással voltak a sportolói képességeire.

Álláspontjában annyira biztos, hogy még annak a lehetőségéről is hajlandó lemondani, hogy statisztikailag minden idők legnagyobb férfi teniszezője legyen. Riválisa, Rafael Nadal 21 Grand Slam-címet nyert, míg Djoković húszat. Reményének adott hangot, hogy bizonyos versenyeken változni fognak az oltási követelmények, és akkor még sok évig játszhat.

Djoković a jövő héten tér vissza Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekbe az ottani szabályozás szerint negatív PCR-teszttel is be lehet lépni.

Djokovićot – a melbourne-i torna kilencszeres bajnokát – az év elején nem engedték be a repülőtéren Ausztráliába. Előzőleg az Australian Open szervezői akut egészségi problémájára hivatkozva külön engedélyt adtak neki az induláshoz annak ellenére, hogy nincs beoltva a koronavírus ellen, noha ezt amúgy kötelezővé tették minden résztvevő számára. A vízumát később egy bírósági döntés nyomán visszakapta, többször edzett a verseny helyszínén, és ellenfelet is kapott a sorsoláson, ám ezután ismét érvénytelenítették a belépési engedélyét, végül elutasították a fellebbezését, és haza kellett utaznia. Így még nem vívott tétmérkőzést 2022-ben.

Az Australian Opent a döntőben Danyiil Medvegyev ellen kétszettes hátrányból fordító Rafael Nadal nyerte meg, a spanyol sztár ezzel begyűjtötte 21. GS-trófeáját, és megelőzte a 20-nál tartó Djokovićot és Roger Federert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!