Liu Shaoang kitűnő versenyzéssel olimpiai bajnok 500 méteren

Legfontosabb

2022. február 13. – 13:18

frissítve

Liu Shaoang kitűnő versenyzéssel olimpiai bajnok 500 méteren
Liu Shaoang a célban, esélyt sem hagyott a futam alatt a riválisainak – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Liu Shaoang a pekingi téli olimpián megnyerte a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres döntőjét. A legjobb idővel került a fináléba, az egyes pályáról indulva esélyt sem hagyott a riválisainak. Liu Shaoang, becenevén Ádó kétszeres olimpiai bajnok lett. Magyarország a 18. helyen áll a nemzetek rangsorában.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók vasárnapi versenynapja csalódással kezdődött, mert az 500 méteren a világranglista vezetője, Liu Shaolin Sándor mindjárt az első negyeddöntőben elvérzett. Liu Shaoang viszont remekül teljesítette a negyeddöntőjét, szépen előzte meg a jobban rajtoló kanadai Dubois-t. Az elődöntőben a kanadai a rajt után ismét gyorsabb volt nála, de egy nagyon tiszta előzéssel vette át tőle a vezetést, és nyerte meg a futamát.

Mivel gyorsabb volt, mint a másik elődöntőben győztes orosz Ivlijev, ezért a fináléban ismét ő kapta meg a legkedvezőbb pályát. Liu Shaoang még az olimpiai előtt azt nyilatkozta a Telexnek, ha a legbelső pályáról indult, akkor még nem veszített futamot. Mindez nagy reményekre jogosította fel a vasárnapi fináléban is, ahová nem jutott be a kínai címvédő Vu-Ta Csing, de a koreai Hvang is kiesett, ami csak fokozta a reményeket. A legnagyobb ellenfél tehát Ivlijev mellett a kazah Azsgalijev és az olasz Sighel lett.

A döntőben Ádó esélyt sem hagyott

Az első rajt nem sikerült, ebben nem volt semmi meglepetés, hiszen a rajt ezen a sprinttávon olykor szinte mindent eldönt. Az egyes rajtszámmal versenyző Liu Shaoang másodszorra jól eljött, és az élre állt, az orosz végig sanyargatta, minden kanyarban nézte a lehetőségeket, de Ádó megtartotta az első helyét, egy pillanatra sem forgott veszélyben a sikere.

Az olimpia előtt a 21 éves magyar versenyző úgy érkezett Pekingbe, hogy minden távján döntős szeretne lenni. Egyéniben ez sikerült, ezren bronzérmet nyert Shaolin kizárása után, 1500-on a negyedik helyen futott be, akkor nagyon kevés hiányzott. A múlt szombaton a mix váltóban bronzérmes lett.

Liu Shaoang 40,338-cal ért célba, az orosz ideje: 40,431. Ez a majdnem egy tized nagy különbségnek számít ezen a távon. A harmadik helyen a kanadai Dubois futott be.

A világbajnoki címvédő Ádó egy hét késéssel érkezett meg az olimpiára a koronavírusos fertőzése miatt, de az itthoni edzések alatt sem zökkent ki – Burján Csaba és Oláh Bence segítette a munkáját –, mi több, az átállást már itthon elkezdte. A testvére, Shaolin borult először a nyakába. „Az én kudarcom hajtja” – mondta még a bátyja a finálé előtt. Nagyon ügyes volt, összegezte elcsukló hangon a testvére produkcióját.

Magyar állóképesség, kínai sebesség

– ezt szokta mondani a sikere titkának Liu Shaoang, aki 10 éves sem volt, amikor a testvérével Kínába utazott, és másfél éven keresztül ott készült fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!