Liu Shaoang döntős, a legjobb pályáról kezdhet, Liu Shaolin gyorsan elszállt

2022. február 13. – 12:11

Liu Shaoang döntős, a legjobb pályáról kezdhet, Liu Shaolin gyorsan elszállt
Az 500 méteren döntőbe jutó Liu Shaoang – Fotó: Eloisa Lopez / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel a rövidpályás gyorskorcsolyaváltó nem jutott a szerdai döntőbe a pekingi téli olimpián, a vasárnapi 500 méteres futamokban versenyeztek a magyar férfi gyorskorisok utoljára az érmekért. Ezen a távon Liu Shaolin Sándor volt a világranglista vezetője, Liu Shaoang a negyedik, egyben a világbajnoki címvédő. Krueger John-Henrynek nem voltak igazán nagy eredményei, de remek idővel ment tovább az előfutamból a negyeddöntőbe.

A negyeddöntőkben Liu Shaolin Sándor a négyes pályára került, noha megnyerte előfutamát. Ebben a sprintben nagy előny az egyes pálya, a kínai címvédő, Vu-Ta Csing ezt kapta meg. Liu ugyan jól rajtolt el, és megelőzte a lett ellenfelét, a harmadik helyről nem tudott támadást indítani. Ráadásul az utolsó néhány centin a lett Kruzbergs betolta a korcsolyáját, ami azt jelentette, Liu Shaolinnak véget ért ez a versenyszám.

„Nagyon jó formában éreztem magam, de fel kellett készülni a legrosszabbra. Az utolsó pillanatig küzdöttem, sajnos ez így alakult ma. Fel kellett dolgoznom már pár napja, hogy nem leszek itt olimpiai bajnok. Nagyon rossz érzés, hogy ez így alakult, sírtam eleget itthon, hogy itt most ne sírjak. Azért mentem számtalanszor sírva haza edzésről, hogy a versenyen ne kelljen. Megküzdöttem, a sors nem akarta, hogy olimpiai bajnok legyek Pekingben. Gondolkoztam azon is hétfőn, hogy hazamenjek, ez egy bennem zajló háború volt”

– nyilatkozta az M4-nek Liu Shaolin.

Az volt a taktikája, hogy kivár az utolsó pillanatig, akkor indítja meg az előzését, de ez nem sikerült, az olasz Sighel előtte maradt, és végül a lett is megelőzte.

Krueger John-Henry sem járt jobban, ő csak ötödik lett a futamában, így ő is kiszállt. Neki reális esélye nem is volt esélye a továbbjutásra.

A harmadik magyar, Liu Shaoang a negyedik negyeddöntőbe került, ő a hármas pályáról a két kanadaival küzdött meg. Az egyiket, Dubois-t megelőzte, a másik pedig kicsúszott, így Liu Shaoang bejutott az elődöntőbe.

Az elődöntőben az egyes pályát kapta a magyar versenyző, aminél bemozdult a koreai Hvang. A második rajtból Dubois jött el remekül, de a harmadik körben könnyedén lehagyta őt a magyar az egyenesben. A hajrában pedig senki sem veszélyeztette az első helyét. Mi több, a legjobb pályát, vagyis az egyest kapta meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!