A Kúria véget vetett az újpesti címervitának, 30 napon belül vissza kell állítani a régi címert

2022. január 26. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben egyre többet lehet hallani az Újpest futballklub eladásáról, lezárult a magyar futball elmúlt időszakának talán legméltatlanabb ügye, az újpesti címervita, amelyben a klub tulajdonosa, Roderick Duchatelet vesztett, számolt be a Kúria jogerős szerdai – saját korábbi ítéletét felülíró – döntéséről a Goal.com magyar kiadása. A döntés értelmében 30 napon vissza kell állítani az Újpest FC eredeti címerét.

A címervita azután robbant ki, hogy az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be új címerét, a klub közlése szerint több ezer szurkolói szavazat alapján kiválasztva azt. Az 1885-ös, eredeti címer lecserélése miatt viszont egyből tüntetni kezdtek az Újpest szurkolói, a kisebbségi tulajdonos UTE pedig nem járult hozzá a címerváltoztatáshoz. Sőt, bírósághoz is fordult az ügyben.

Forrás: Újpest FC
Forrás: Újpest FC

Első fokon még elutasították a keresetet, másodfokon, 2017 decemberében viszont kimondta a bíróság, hogy a futballklubnak vissza kell állítania az eredeti címert. Az Újpest FC ezután a Kúriára vitte az ügyet, amely először a futballklubnak adott igazat, mondván: valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét. Az UTE 2019 márciusában jelentette be, hogy nem nyugszik bele a Kúria döntésébe, amiről aztán 2021 áprilisában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alaptörvény-ellenes, így megsemmisítették azt a döntést – ezután döntött most ismét a Kúria.

A döntés után az Újpest tulajdonosa, Duchatelet szűkszavú közleményt adott ki, melyben azt írja, hogy „a Kúrián lefolytatott tárgyalás eredményét tekintve egy előző kúriai döntés felülírása történt, mely engem is meglepett. A klub megvárja a hivatalos, írásos ítéletet, és annak teljes ismeretében fog reagálni a történtekre.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!