Enyhítik a pekingi téli olimpia járványügyi szabályait

2022. január 26. – 07:22

Enyhítik a pekingi téli olimpia járványügyi szabályait
Rendőrök sétálnak a 2022-es pekingi téli olimpiai játékok sajtóközpontja mellett 2022. január 25-én – Fotó: Carl Court/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A pekingi téli olimpia szervezői enyhítettek a résztvevőkre vonatkozó Covid–19-tesztelési előírásokon, miközben egyre több a koronavírusos eset a kínai fővárosban – írja a BBC.

A korábbi előírások a PCR-teszten 40-es CT-küszöbértéket vártak el, most viszont már megelégednek 35-ös értékkel is. Minél magasabb a CT-érték, annál kevésbé fertőző az illető. Kína eredetileg a magasabb vírusterhelési értéket választotta, annak ellenére, hogy a 30–35-ös érték máshol széles körben elfogadott.

Azok, akiknek a pekingi játékok során lesz pozitív a koronavírustesztjük, akkor vehetnek részt az olimpiai versenyszámukban, ha képesek előtte két negatív tesztet produkálni. További enyhítés, hogy a közeli kontaktok esetében a kötelező karantén idejét is felére csökkentik, 14 nap helyett csak egy hét lesz.

A játékokra érkező személyeknek (sportolóknak, edzőknek, tisztségviselőknek és médiamunkásoknak egyaránt) az indulás előtt, az érkezéskor és a játékok ideje alatt mindennap Covid-teszteken kell átesniük. Január 4-e óta több mint 3000 emberből 78-nál mutatták ki a fertőzést. A pozitív tesztek valamivel több mint felét a pekingi repülőtérre való érkezéskor mutatták ki, a többit az olimpiai buborékban végzett rutinvizsgálatok során találták meg.

A magyar olimpiai csapatból az előző téli játékokon aranyérmes gyorskorcsolyázónak, Liu Shaoangnak a koronavírustesztje lett pozitív hétfőn, így ő nem utazhat együtt a társaival az olimpiára.

Az olimpiai buborékon kívül a pekingi lakosok szigorúbb korlátozásokkal és újabb zárlatokkal néznek szembe. A kínai főváros Fengtaj nevű körzetében például több mint 2 millió embert köteleztek tesztelésre, miután maroknyi fertőzöttet találtak a hatóságok ebben a körzetben. Azokat a helyieket, akik láz vagy köhögés ellen vény nélkül kapható készítményeket vásároltak, szintén felszólították, hogy a vásárlástól számított három napon belül végezzék el a vizsgálatot.

Kínában nagyon szigorúan veszik a zéró Covid irányelvet, Pekingben a múlt héten egyetlen omikronos eset miatt zártak le egy egész irodaházat, úgy, hogy a bent dolgozókat sem engedték ki az épületből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!