Két súlyos sérülés, 941 nap kihagyás után visszatért a háromszoros NBA-bajnok

2022. január 10. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban, két és fél éves kihagyás után hazai pályán visszatért a Golden State Warriors háromszoros NBA-bajnoka, Klay Thompson, és ha már 941 nap után újból tétmeccsen pattogtathatott, húsz perc alatt be is rámolt 17 pontot a Cleveland Cavaliersnek. Thompson legendás hárompontosai mellett zsákolásból, középtávoli dobásokból is eredményes volt, és bár dobáshatékonyságán még érződött a kihagyás (18-ból csak 7 mezőnykísérlete volt eredményes), pontjain kívül leszedett három lepattanót, kiosztott egy assszisztot, és egy labdaszerzést is elkönyvelhetett.

Klay Thompson a 2019-es NBA-nagydöntő hatodik meccsén szenvedett szalagszakadást a bal térdében, és Kevin Durant sérülése mellett ez a sérülés is közrejátszott abban, hogy a Golden State nem tudta megvédeni bajnoki címét a Toronto Raptors ellen. Ezután 2020 novemberében, már a visszatérésre készülve, egy edzésen elszakította jobb Achilles-ínát, újabb műtétre és több mint egyéves rehabilitációra kényszerítve a 31 éves játékost.

Thompson kettős sérülése, Stephen Curry csuklótörése és Durant eligazolása a bajnokcsapatból páriává minősítette vissza a Golden State Warriorst, de a csapat a 2021-es szezont (ami az NBA-ben októberben kezdődött) meglepően jól kezdte, és Thompson nélkül is vezetni tudta a Nyugati főcsoportot, igaz, a Phoenix Sunsszal holtversenyben. Az összekapott védekezés és Curry már megszokott zsenialitása ellenére Thompson visszatérése nemcsak sportrehabilitációs érdekességnek, hanem az egész szezon egyik legnagyobb durranásának számít; jellemző, hogy az ESPN szerint volt olyan szurkoló, aki 20 ezer dollárt (6,3 millió forintot) sem sajnált egy közvetlenül a pálya mellé szóló belépőért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!