Pontlevonással büntetik, ha valaki piszkos trükkel akarná eldönteni az F1-vb-címet

2021. december 10. – 14:38

Pontlevonással büntetik, ha valaki piszkos trükkel akarná eldönteni az F1-vb-címet
Lewis Hamilton és Max Verstappen a Szaúd-arábiai Nagydíj után a dobogón – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte óriási várakozás előzi meg a 2021-es Forma–1-szezon hétvégi szezonzáróját, ahova pontegyenlőséggel érkezik meg a világbajnoki címre még esélyes két pilóta, Max Verstappen és Lewis Hamilton. Az a Verstappen és Hamilton, akik múlt vasárnap óriásit csatáztak a futamgyőzelemért Szaúd-Arábiában, ahol ráadásul ütköztek is, a szezon során immár harmadszor. A felfokozott hangulatra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is fel van készülve, amely már az Abu-dzabi Nagydíj előtti csütörtökön jelezte az F1 versenyigazgatóján, Michael Masin keresztül, hogy

pontlevonásra számíthat akár Verstappen, akár Hamilton, amennyiben sportszerűtlen módon vezetnek a vasárnapi szezonzárón.

A pontegyenlőség azt jelenti, hogy amennyiben mindkét pilóta pontot szerez Abu-Dzabiban, tehát az első tíz között ér célba, úgy a kettejük közül jobb helyezést elérő versenyző lesz a világbajnok. Ha mindketten kiesnek, vagy egyikük sem szerezne valamiért pontot, abban az esetben Max Verstappen lesz 2021 világbajnoka, mert bár neki és Hamiltonnak is 369,5 pontja lenne, de Verstappen több nyert futammal előzi a riválist (9-8 arányban).

Éppen ezért a versenybírók minden korábbinál nagyobb figyelmet fordíthatnak az esetleges ütközésekre, leszorításokra és kanyarlevágással végrehajtott előzésekre, ezek ugyanis könnyen eldönthetik a világbajnoki cím sorsát.

Normál esetben a fenti példákat időbüntetéssel, kizárással, eltiltással vagy akár rajthelybüntetéssel is meg lehet torolni, de a versenybírók számára az FIA Nemzetközi Sportkódexében szereplő minden lehetőség adott lesz, így akár pontlevonással is élhetnek a futam után, ha erre szükség van. Michael Masi versenyigazgató a szokásos, verseny előtti jegyzeteiben pont a tisztességes vezetéssel kapcsolatos legfontosabb szabályokat és a versenyzőkre váró következményeket emelte ki külön, nyilván okkal.

Fotó: Cristiano Barni / ATPImages / Getty Images
Fotó: Cristiano Barni / ATPImages / Getty Images

„Bármely, a verseny tisztasági elveinek megsértése, sportszerűtlen magatartás vagy a verseny eredményének befolyásolására tett kísérlet ellentétes a sportetikával. Az FIA valamennyi bajnoksága, kupája, kihívása, trófeája vagy sorozata esetében a versenybírók dönthetnek úgy is, hogy a következő büntetéseket szabják ki: felfüggesztés egy vagy több versenyre, az adott eseményre vonatkozó pontlevonás. A pontok, pár kivételes körülményt nem számolva, nem vonhatók le külön a pilótáktól és csapatoktól” – írta Masi, vagyis ha valakit bűnösnek találnak, nemcsak a saját világbajnoki esélyeivel játszik, hanem a csapatával is alaposan kiszúrhat.

Hamilton és Verstappen: eddig három ütközés

A szaúd-arábiai koccanás a harmadik, legkisebb ütközés volt idén a két vb-esélyes között. A sor július 18-án kezdődött a Brit Nagydíjon, ahol Verstappen egy agresszív, de szabályos előzéssel nyerte meg a szombati sprintversenyt azután, hogy a pénteki időmérőn második lett Hamilton mögött. A vasárnapi futamon Hamilton nem volt olyan előzékeny, mint szombaton, és kőkeményen ment be Verstappen mellé a pálya egyik leggyorsabb kanyarjában. A két kocsi összeért, a Red Bull hatalmas sebességgel pattogott át a sóderágyon, majd a gumifalban állt meg. Verstappen ezzel kiesett, Hamilton viszont az ütközésért kapott 10 másodperces büntetéssel együtt is megnyerte a futamot.

Az Olasz Nagydíj volt az idény második hétvégéje, ahol Silverstone után ismét a program része volt a sprintfutam, ez pedig megint felpaprikázta a két vb-esélyest, akik megint a vasárnapi futamon ütköztek. A 26. körben Hamilton a kerékcseréről visszatérve került nagyon közel Verstappenhez, a pálya első kanyarjait, a sikánt viszont már egyikük sem vette be:

összeakadtak, Verstappen kocsiját megdobta a Mercedes, így a Red Bull Hamilton autójának tetején állt meg.

Verstappen és Hamilton ütközésének végeredménye a 2021-es Olasz Nagydíjon – Fotó: Matteo Bazzi / MTI / EPA / ANSA
Verstappen és Hamilton ütközésének végeredménye a 2021-es Olasz Nagydíjon – Fotó: Matteo Bazzi / MTI / EPA / ANSA

A versenybírók szerint Verstappen volt a hibás, aki három rajthelyes büntetést kapott a következő, Orosz Nagydíjra.

Harmadikként jött a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon történt koccanás, ami után Hamilton futamgyőzelemmel, Verstappen pedig a második hellyel zárt, így alakult ki a mostani pontegyenlőség közöttük. Verstappen magáért az ütközésért 10 másodperc büntetést kapott, emellett egy korábbi kanyarlevágás miatt – amit szintén Hamiltonnal küzdve követett el – egy öt másodperces büntetést is kiróttak rá, de a 15 másodperces büntetéssel együtt is második lett.

Volt már drámai, botrányos szezonzáró

Az FIA és Masi mostani figyelmeztetése óhatatlanul felidézi az 1997-es F1-szezont, amely 16 futam után a spanyolországi Jerezben, az Európai Nagydíjjal ért véget. Akkor hasonlóan nagy volt a tét, hiszen 16 versenyen Michael Schumacher 78 pontig jutott a Ferrarival, a Williamsszel versenyző Jacques Villeneuve pedig 77 ponttal állt.

Akkor az FIA elnöke, Max Mosley jelezte előre, hogy vasszigorral csap le, ha bárki valamiféle piszkos trükkel szeretné eldönteni a világbajnoki cím sorsát. Az akkor már kétszeres világbajnok Schumacher pedig pont ezt tette az első vb-címéért küzdő Villeneuve-vel szemben. A futamot Villeneuve kezdte az élről Schumacher elől, de a német kapta el jobban a start pillanatát, így egyből helyet cseréltek, ami után Schumacher 40 körön át vezetni is tudott a verseny első 47 köréből.

Aztán jött a 48. kör, amit a felgyorsuló Villeneuve már egy másodpercen belül kezdett meg Schumacherhez képest, sőt, a pálya hatodik kanyarjában, az éles jobbos Dry Sacben később fékezve meg is tudta támadni riválisát a belső íven. Villeneuve autója már előrébb is volt, amikor Schumacher szándékosan ráhúzta a Ferrarit a Williamsre.

Schumacher azonnal kicsúszott, és a sóderágyban ragadt, Villeneuve pedig az autóban keletkezett kár ellenére is a harmadik helyen ért célba a két McLaren-Mercedes mögött, így a megszerzett négy ponttal világbajnok lett. A helyszínen dolgozó versenybírók versenybalesetnek minősítették az esetet, később viszont beidézték az FIA-hez egy fegyelmi meghallgatásra Schumachert, ami után utólagosan kizárták a teljes szezonról szándékos balesetokozás miatt. Az indoklásban Mosley megemlítette, hogy a vizsgálóbizottság szerint Schumacher szándékosan, de nem előre eltervezett módon cselekedett.

Verstappen mindent elkövet majd a győzelemért, ami szabályos

A 106 F1-futamon induló, kétszer is dobogós Jos Verstappen, Max apja kiélezett szezonzáróra számít, ugyanakkor nem hiszi, hogy fia ki akarná lökni a világbajnoki rivális Hamiltont. „Mindent meg fog tenni a győzelemért, ez biztos. Izgalmas lesz” – mondta.

Ami a csapatfőnököket illeti, Toto Wolff, a Mercedes első embere a „mindent vagy semmit” kifejezéssel jellemezte a csapat hozzáállását a szezonzáró előtt. „Az, hogy mindkét bajnoki cím a szezonzárón dől el, bizonyítja, hogy mindkét fél milyen kemény kihívást jelentett egymásnak, és mennyire hajtotta egymást előre. A szezonzáró mindent vagy semmit lesz a feleknek, és ez csodálatos a sportágnak, csodálatos a szurkolóknak és csodálatos mindannyiunknak is” – vélekedett.

A rivális csapatot, a Red Bullt vezető Christian Horner is kiélezett csatát vár Abu-Dzabiban, elismerve, hogy az elmúlt futamok alapján a sorban három helyszínen is győztes Mercedes van jobb formában. „Max [Verstappen] oroszlánként küzdött Szaúd-Arábiában, mindent beleadott. Pontegyenlőséggel mennek a szezonzáróra, de a futamgyőzelmek alapján mi vezetünk. Aki előrébb végez, az a világbajnok, a szezon legkiélezettebb csatája várható. De hogy ki lesz a boldogabb a hétvége csúcspontján? Fogalmam sincs.”

A szaúdi ütközés miatt a szezonzáró előtt is egy potenciális negyedik, Hamilton és Verstappen közötti koccanás volt a téma Abu-Dzabiban. Hamilton viszont azt mondta, nem nagyon foglalkozik ezzel, inkább magára koncentrál, azért van itt, hogy a legjobbját nyújtsa a csapat segítségével. „Sosem gondoltuk volna, hogy fej fej mellett leszünk az utolsó verseny előtt; remekül sikerült a csapat szempontjából a rákészülés, és jó helyzetben voltunk az elmúlt futamokon. Most is teljes gőzzel megyünk előre, és nem pazarolunk energiát olyasmire, amit nem mi irányítunk. Azt hiszem, hogy itt mindenki azért versenyez, hogy nyerjen, és szeretném azt hinni, hogy mindenki helyesen akarja csinálni. Szóval nem hagyom, hogy ez bekússzon a fejembe” – mondta a hétszeres világbajnok.

Riválisa, az első vb-címéért harcoló Max Verstappen nem érezte úgy, hogy szükség lett volna leülniük Hamiltonnal átbeszélni a dolgokat. „Mindketten azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, és mindent megteszünk a győzelemért és végül a bajnokság megnyeréséért – természetesen bármit, ami a megszerezhető pontok tekintetében szükséges. Úgy gondolom, egész évben nagyon jól versenyeztünk együtt, szerintem mindenkinek nagyszerű show-t nyújtottunk, így természetesen remélhetőleg itt is ugyanezt tudjuk majd tenni.”

Kinek kedvez az átépített pálya Abu-Dzabiban?

Egy éve Max Verstappen lehengerlő volt a vb-címek szempontjából már tét nélküli Abu-dzabi Nagydíjon. Az időmérőt ugyan csak egy hajszállal nyerte meg Valtteri Bottas előtt, a futamon viszont majdnem 16 másodperc előnyt szedett össze a leintésig a finn pilótához képest, a koronavírusból visszatérő Hamilton pedig csak a harmadik lett, 18 másodperc hátránnyal.

Azóta viszont jelentősen átépítették a Yas Marina versenypályát, amely az előzetes várakozások alapján 10-15 másodpercet gyorsult – az első szabadedzés alapján 10 másodperc körüli a gyorsulás, de az időmérőig még tovább javulhat a tempó. A pálya első harmadát eddig lezáró 90 fokos kanyart, majd a nagy visszafordítót egyetlen, gyorsabb kanyarral helyettesítették, míg a második harmad végén található, négy kanyarból álló kombinációt egyetlen íves fordulóval váltották ki, a célegyenes előtti szakaszon több, eddig meglehetősen lehangoló 90 fokos kanyart tettek sokkal gyorsabbá azzal, hogy lekerekítették őket.

Fotó: Ali Haider / MTI / EPA
Fotó: Ali Haider / MTI / EPA

Mindezt azért, hogy élvezetesebb versenyt és több előzést láthasson a közönség. De fontosabb kérdés, hogy az átépítés a Red Bullnak vagy a Mercedesnek kedvez-e inkább, már ha lehet különbséget tenni.

Nyilván a szabadedzéseken látottaknak, főleg pusztán az időeredményeknek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, az első egy óra gyakorlás alapján viszont némi Red Bull-előny látható. Amint Hamilton megközelítette Verstappent, utóbbi mindig tudott egy, a korábbinál 2-3 tizeddel jobb kört autózni. Igaz, a szabadedzés legvégén kettejüket elválasztó 346 ezredmásodperces különbség csalóka, Hamilton több körét is törölték pályaelhagyás miatt, van tehát tartalék a Mercedes-pilótában, főleg, hogy a csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzte.

A második szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb, Verstappen 641 ezredes hátránnyal csak a negyedik lett, a versenyt szimuláló etapok alapján viszont a Red Bull tűnt gyorsabbnak, biztos viszont nem mondható.

A 2021-es világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíj időmérőjét szombaton 14.00-tól rendezik, a futam pedig vasárnap 14.00-kor következik. Utóbbit élőben követheti a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!