F1: Verstappen elkapta a falat a legjobb körén, Hamiltoné a szaúdi időmérő

2021. december 4. – 19:11

F1: Verstappen elkapta a falat a legjobb körén, Hamiltoné a szaúdi időmérő
Verstappen hibája, ami az első rajthelyébe kerülhetett – Fotó: Formula One / Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid ideig úgy nézett ki, hogy aggódnia kell az időmérő előtt Lewis Hamiltonnak, akit két ügyben is behívtak a versenybírók, ám végül még az időmérő előtt, illetve az elején kiderült, hogy sem a dupla sárga zászló figyelmen kívül hagyása, sem Nyikita Mazepin feltartása miatt nem kell büntetéssel számolnia, így semmi nem veszélyeztette a végül az időmérőn megszerzett első rajthelyét.

A hivatalos döntés szerint az előbbi esetben véletlenül aktiválták a sárga zászlós figyelmeztetést, ezért Hamilton nem volt vétkes. Utóbbi ügyben megállapították, hogy technikai hiba miatt nem figyelmeztették időben Mazepin érkezésére, ezért csak hivatalos figyelmeztetést kapott.

Az időmérő elején meglepetésre már az első ötös csoportban kiesett mindkét Aston Martin, mellettük a két Haas, illetve Nicholas Latifi (Williams) búcsúztak, miközben Sergio Pérez autózta a legjobb tempót Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz előtt – Hamilton megelégedett azzal, hogy a kilencedik helyen jutott tovább a legjobb 15 közé.

Az időmérő kezdete előtt a Mercedesnek Hamilton képviseletén felül is volt bőven dolga, üzemanyag-szivárgás miatt ugyanis motort kellett cserélniük Bottas autójában. A finn nem kapott büntetést emiatt, mert egy korábban már használt erőforrást szereltek vissza az autójába.

Az időmérő második harmadik harmadában élesedett a Mercedes—Red Bull-harc, az utolsó pillanatokra fordulva a két topcsapat négy pilótája között összesen 122 ezredmásodperc volt. Aztán Hamilton fokozta a tempót, és bő 2 tizeddel meglépett a többiektől a második és harmadik szektorokban elért legjobb részidőnek köszönhetően. Erre ebben a szakaszban egy pilótának sem volt válasza, így Hamilton az élen mehetett tovább.

Ebben a szakaszban meglepetésre kiesett például a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, illetve Daniel Ricciardo az egyik McLarennel.

A mindenről döntő harmadik harmad nagy hibával indult Hamiltontól, így Bottas kezdett az élen. Hamilton második próbálkozásra hiába ugrott az élre, Verstappen nála is gyorsabb volt, sőt, Bottas is megelőzte Hamiltont a második mért körével. A hajrát Hamilton mindenkinél jobb köre nyitotta, a hétszeres világbajnok 142 ezredmásodperccel volt gyorsabb Verstappennél, akit aztán Bottas is megelőzött.

A Mercedesek előzése után Verstappen félelmetesen gyors kört kezdett összerakni, de túlságosan a határon autózott, és egy elfékezés után kicsit a falnak koccant, majd meg is állt a pálya közepén, így hiába tűnt úgy, hogy meglehet neki az első rajthely, végül csak a harmadik helyről, a két Mercedes mögül rajtolhat vasárnap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!