Fordított a Manchester City a PSG ellen, továbbra is százszázalékos a Liverpool és az Ajax a Bajnokok Ligájában

2021. november 24. – 23:24

Fordított a Manchester City a PSG ellen, továbbra is százszázalékos a Liverpool és az Ajax a Bajnokok Ligájában
Sterling góljával egyenlített a Manchester City a PSG ellen – Fotó: Craig Brough / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kevin De Bruyne, Phil Foden és Jack Grealish nélkül is fordítani tudott a Manchester City a PSG ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai játéknapján. A párizsiak a második félidő elején, az 50. percben Mbappe góljával szerezték meg a vezetést. Guardiola szinte azonnal becserélte Gabriel Jesust, és ez később nyerő húzásnak bizonyult. Nyolc perccel később Jesus érintése után Sterling vágta be a kapuba a labdát, majd a 73. percben már a brazil csatár góljával szerezte meg a vezetést a City egy káprázatos támadás végén.

A csoport másik meccsén a Leipzig egy félidő alatt elintézte az FC Bruggest, négy góllal szórták meg a belgákat. A 93. percben pedig Christopher Nkunku adta meg a kegyelemdöfést az ötödik góllal. A német csapat három magyar légiósa (Gulácsi, Szoboszlai és Orban) nem lépett pályára, Willi Orbán alig néhány órával a meccs kezdete előtt utazott haza Belgiumból betegség miatt. Hiába az ötgólos győzelem, már csak az Európa-liga maradt a Leipzignak, egy fordulóval a csoportkör vége előtt a Manchester City vezeti a négyest a PSG előtt, míg a német csapat négy pontra van lemaradva a párizsiaktól.

Folytatta győzelmi sorozatát a Liverpool.

Öt meccs, öt győzelem a mérlege idén Jürgen Klopp csapatának a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Alcantara és Salah góljával nyertek a Porto ellen szerdán. A portugál csapat azonban még így is továbbjutó helyen áll, mert a csoport másik meccsén a Milan Messias Junior 87. percben szerzett fejesgóljával legyőzte az Atlético Madridot. Az utolsó körben a madridiak a Portóval találkoznak majd, jelenleg egy pont a két csapat között a különbség.

A Liverpool és a Bayern München mellett az Ajax is hibátlan a Bajnokok Ligája idei kiírásában, a holland csapat szerdán a Besiktas ellen nyert idegenben 2-1-re.

A D csoportban a Real Madridtól elszenvedett 3-0-s vereség után szertefoszlottak a moldáv Sheriff Tiraspol továbbjutási álmai. A transznisztriai focicsapat így is történelmet írt azzal, hogy bejutott a Bajnokok Ligájába. A madridiak Alaba, Kroos és Benzema góljaival biztosították be a továbbjutásukat, két pontra van tőlük lemaradva az Inter, amely a Sahtar Donyecket verte 2-0-ra szerdán.

Lepj meg minket karácsonyra!

Legyél a rendszeres támogatónk!

A Telex csak tőled függ.

Támogatom