Miért coming outolnak olyan kevesen a profi sportban?

Legfontosabb

2021. november 23. – 23:11

Miért coming outolnak olyan kevesen a profi sportban?
Fotó: Daniel Karmann / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Joshua Cavallo, az ausztrál Adelaide United 21 éves balhátvédje nemrég egy érzelmes videóüzenetet osztott meg csapata közösségi felületén, ahol tudatta a követőkkel: „Futballista vagyok, és meleg!”. Az idei szezonban már 28 találkozón pályára lépő, két gólpasszt is jegyző fiatal az első aktív labdarúgó az ausztrál élvonalban, aki nyíltan vállalta, hogy meleg. Gerard Piquet, Antoine Griezmann és számos nyugati sztár, hírportál karolta fel azonnal a bejelentést, és támogató üzenetekkel méltatták a fiatal ausztrál kiállását és bátorságát.

„Csak focizni akarok, és egyenlő bánásmódban részesülni” – kezdte a bejelentését Cavallo. „Elfáradtam attól, hogy mindig a legjobb tudásom szerint kell, hogy teljesítsek, de mellette kettős életet kell élnem, ez kimerítő. Több mint hat éve küzdök a szexualitásomért, és örülök, hogy ennek vége van. Azok, akik személyesen ismernek, tudják, hogy magánemberként milyen vagyok. Felnőttként mindig úgy éreztem, hogy el kell rejtenem valamit, szégyelltem magam. Szégyellve pedig soha nem leszek képes azt csinálni, amit szeretek, megvalósítani azt az álmot, amelyre gyerekként mindig is vágytam, focizni és egyenlő bánásmódban részesülni. Meleg labdarúgóként meg kellett tanulnom leplezni az érzéseimet, hogy megfeleljek egy profi labdarúgó képének.

Melegként felnőni és futballozni két olyan világ volt, amelyek eddig nem keresztezték egymást. Éltem az életem, feltételezve, hogy ez egy olyan téma, amelyről soha nem lehet majd beszélni.”

Joshua Cavallo akkor elmondta, hogy adelaide-i csapattársai és edzői olyanok voltak számára, mint egy család, de belefáradt abba, hogy a szokásos öltözői beszédet rendszeresen más irányba kelljen terelnie a játékosok szerelmi életénél. „Meg akarom mutatni, hogy a futballban mindenkit szívesen látunk” – folytatta.

Mennyire befogadó a labdarúgás közege, az öltöző falain belül, fent az irodákban, a nézők, a szurkolók, a támogatói kör egy olyan világban, amelyben a gladiátori kép, a mindenki által elérni kívánt tökéletesség megtestesítői? Kizárja-e a homoszexualitás mindezt, lehet-e valakit kizárólag a teljesítménye alapján értékelni, szeretni, elfogadni ott, ahol minden csak a gólokról, győzelmekről, egyéni és csapatsikerekről, hatalmas pénzösszegekről szól? Az öltözőkből számos pozitív hang árasztotta el a közösségi felületeket a bejelentést követően.

„Sajnos eddig még nem volt alkalmam személyesen megismerni téged, de szeretném megköszönni ezt a lépést, amit tettél. A futballvilág még messze le van maradva, de te segítesz nekünk az előrelépésben” – fogalmazott Gerard Piquet. A Barcelona sztárjának Twitter-üzenete is egyértelműen világít rá, hogy a futball nem feltétlen a legelfogadóbb közeg, nincs felkészülve a szexualitását nyíltan vállalók befogadására, pedig számos korábbi sportoló is vállalta már a nyilvánosságot, igaz, a legtöbben a pályafutásuk lezárása után.

„A homoszexualitás és a férfiasság nem ellentmondás!”

A német válogatottban 52-szer pályára lépő középpályás, Thomas Hitzlsperger 2013-ban vonult vissza. A Bayern München utánpótláscsapatában nevelkedett, majd Angliába, az Aston Villa csapatához került, bajnoki címet mégis a Stuttgarttal szerzett 2007-ben. Színes pályafutását az olasz Laziónál, a West Ham Unitednél, a Wolfsburgnál és Liverpool kék felében eltöltött évek díszítik, mégsem a pályán nyújtott teljesítménye váltotta ki a legnagyobb visszhangot az Európa-bajnoki döntőn és világbajnoki bronzmérkőzésen is szereplő futballista.

Az Evertontól visszavonuló játékos 2014 januárjában adott interjút a Die Zeit magazinnak, ahol először beszélt arról, hogy meleg, az önelfogadásról, a saját szexualitásával való megbékélésről. Kitért a rengeteg melegviccre, hogy mennyire kellemetlen volt számára melegként ott ülni az öltözőben vagy más összejöveteleken a többi csapattárs között, és hallgatni ezeket a poénosnak gondolt történeteket. Beszélt arról is, hogy melegnek lenni egy olyan téma az öltözőben, ami fel sem merül, amit mindenki figyelmen kívül hagy a futballban, elő sem fordulhat, ezért bízik abban, hogy kiállása bátorságot ad a profi sportra készülő fiataloknak. A modern futballban nincs helye a sötét középkornak, sem a kialakított előítéleteknek.

Számos közéleti személyiség, volt csapattárs és Joachim Löw német szövetségi kapitány is reagált akkor Hitzlsperger bejelentésére, üdvözölve a helyes és bátor kiállást. A német kormány sem maradt tétlen, Angela Merkel kancellár nevében Steffen Seibert kormányszóvívő kommentálta a 31 éves játékos szavait:

„Olyan országban élünk, ahol senkinek sem kell félnie attól, hogy elismerje szexualitását az intolerancia miatt. Úgy gondolom, hogy országként, társadalomként óriási előrelépést értünk el ezen a területen” – mondta Seibert. „Az alapján ítéljük meg a labdarúgókat, hogy jól és méltósággal viselkednek-e a pályán és azon kívül, és úgy gondolom, hogy ez mindkettő igaz Herr Hitzlspergerre.”

Thomas Hitzlsperger (jobbra) a német válogatott tagjaként csapattársával, Per Mertesackerrel közösen ad interjút a 2010-es világbajnokságra készülve – Fotó: Markus Gilliar / AFP
Thomas Hitzlsperger (jobbra) a német válogatott tagjaként csapattársával, Per Mertesackerrel közösen ad interjút a 2010-es világbajnokságra készülve – Fotó: Markus Gilliar / AFP

Hasonlóan tett a 18-szoros amerikai válogatott Robbie Rogers. Hollandiában, a Heerenveen akadémiáján kapott képzést, majd a Columbus Crew-nál írhatta alá első szerződését. A játékos később Angliába, a Leeds Unitedhez szerződött, ahol egy sérülés után 2013 februárjában jelentette be a visszavonulását, és saját blogján keresztül tájékoztatta követőit: „Futballista vagyok, keresztény, és meleg. Ezek olyan dolgok, amelyekről az emberek azt mondanák, hogy nem igazán illenek össze, de a családom egyéniséggé nevelt, és kiállok azért, amiben hiszek.”

Rogers 2013-ban újrakezdte pályafutását, és visszatért Amerikába, a Los Angeles Galaxy csapatához, ahol kupát is nyert, így ő lett az első nyíltan meleg férfi sportoló, aki profi csapatsportcímet nyert az Egyesült Államokban.

A nyitottság a legjobb módja, hogy önmagam legyek

Andy Brennan, a Hume City labdarúgója volt az első, korábban már az A ligában, vagyis az ausztrál első vonalban is megfordult játékos, aki 2019 májusában, 26 évesen lépett a nyilvánosság elé a Herald Sun magazin hasábjain. „Féltem, hogy ez hatással lesz a barátságaimra, a csapattársaimra és a családomra. De a körülöttem lévő emberek támogatása nagyszerű volt, és segített eljutnom az utolsó lépéshez, teljesen nyitottnak lenni. A nyitottság a legjobb módja annak, hogy a legkényelmesebben érezzem magam és önmagam legyek.”

Ausztráliában a statisztikák szerint a fiatal meleg férfiak 33%-a futballozik, míg a fiatal heteroszexuálisok körében ez 68%-os arányt mutat, így adódik a kérdés, hogy mennyi tehetség, elpazarolt utánpótlás játékos vész el a rendszerben pusztán azért, mert nem felel meg a közeg „normáinak”. Cavallo azt is elmondta, hogy tudja, vannak más játékosok is, akik „csendben élnek”.

„Szeretnék ezen változtatni, megmutatni, hogy mindenkit szívesen látunk a futballban, és megérdemli a jogot, hogy hiteles énje legyen” – írta, majd kiemelte, hogy Thomas Beattie, az angol Hull City egykori fiatal játékosa, aki 2020-ban lépett a nyilvánosság elé, példakép volt abban, hogy segítse őt az útján, és reméli, hogy a példájuk segíthet megváltoztatni a sportban napról napra teljesítő fiatal meleg férfiak helyzetét.

Ausztrália és a világ más részeiről is ismerhettünk már meg világhírű sportolókat, akik nyíltan vállalták szexuális hovatartozásukat. A gyorsúszó specialista, Ian Thorpe az ausztrál sporttörténelem egyik legnagyobb csillaga. Az ötszörös olimpiai aranyérmes versenyző a 2000-es, Sydney-ben rendezett olimpián a legeredményesebb sportoló volt, három arany- és két ezüstérmet szerzett. Tizennégy évesen minden idők legfiatalabb úszóvilágbajnoka lett, a hatalmas sebessége miatt „Thorpedónak” becézett óriás volt az első úszó, aki hat aranyérmet szerzett egy világbajnokságon. Összesen tizenhárom világrekordot állított fel, és a Swimming World Magazine négyszer választotta a világ legjobb úszójává.

A szexualitását a médiában már évek óta sejtették és találgatták, miközben az úszó a 2012-es „This is Me” című önéletrajzában még tagadta, hogy meleg lenne. 2014-ben mégis úgy döntött, hogy interjút készít Michael Parkinson brit műsorvezetővel a BBC-n. Az interjúban Thorpe azt mondta, hogy most már teljesen kényelmes azt mondania, hogy meleg. „Remélem, hogy ez most megkönnyíti mások dolgát még akkor is, ha ezt évekig magában kellett tartania az embernek” – nyilatkozta az úszólegenda.

Ian Thorpe (balra) ünnepel a 400 méteres gyorsúszás döntője után 2004-ben az olimpián, Athénban – Fotó: Fairfax Media / Getty Images
Ian Thorpe (balra) ünnepel a 400 méteres gyorsúszás döntője után 2004-ben az olimpián, Athénban – Fotó: Fairfax Media / Getty Images

Hat évvel azután, hogy a cseh származású Martina Navratilova az Egyesült Államokba költözött 18 évesen, friss pecséttel az amerikai állampolgárságról szóló dokumentumokon, a New York Daily News újságírójával, Steve Goldsteinnel folytatott beszélgetésében elárulta, hogy biszexuális, és korábbi partnere Rita Mae Brown amerikai feminista aktivista és író volt. A később magát már leszbikusnak valló világsztár 1983 és 1991 között Judy Nelsonnal élt élettársi kapcsolatban, majd 2006-tól Julia Lemigovával randevúzgatott, akinek 2014-ben meg is kérte a kezét, majd három hónap múlva New Yorkban össze is házasodtak. Navratilova egyéniben és párosban összesen 59 Grand Slam-tornát nyert, karrierje folyamán 369 tornán bizonyult a legjobbnak, és egyéniben, valamint párosban is volt világelső. 167 egyéni és 177 páros tornagyőzelme a mai napig rekord. Sportkarrierje alatt és azt követően is számtalan alkalommal állt hátrányos helyzetű gyermekek, állatjogi és melegjogi kezdeményezések mellé, számos díjjal, köztük az Országos Esélyegyenlőségi díjjal is elismerték az emberi jogokért folytatott aktivitását.

Sportágában nem Navratilova volt az egyetlen, aki vállalta nemi orientációját. Amélie Mauresmo, amikor először jutott Grand Slam-döntőbe, még tinédzser volt. A korábbi junior világbajnok francia teniszező két Grand Slam-tornát nyert, 2006-ban az Australian Openen és Wimbledonban is ő bizonyult a legjobbnak, a 2004-es nyári olimpián pedig ezüstérmet vehetett át egyéniben. Leszbikusságát hivatalosan 1999 óta vállalja. A bejelentést jelentős köztámogatás fogadta, többek között Franciaország akkori miniszterelnöke részéről is. A pályafutását többek között Victoria Azarenka, Marion Bartoli és Andy Murray edzőjeként folytató teniszcsillag 2015-ben egy kisfiúnak és 2016-ben egy kislánynak adott életet.

Az úszáson, a futball és a teniszvilágán is túl lehetne még számos olyan sportolót bemutatni, akik nyíltan álltak a közvélemény elé véget vetve hosszú évekig tartó lelki folyamataiknak, szorongásuknak.

Michael Sam volt az első meleg férfi, akit beválogattak az NFL-be, az amerikai futball-ligába. 2014-ben vállalta fel nyíltan, hogy meleg, a St. Louise még abban az évben draftolta, így ő lett az első meleg férfi, aki elkelt a drafton. Több találgatás látott már napvilágot a női futballt szeretők és követők között, így senkit sem ért váratlanul az Egyesült Államok világ- és olimpiai bajnok sztárjátékosának, a világ egyik legjobb női labdarúgójának, Megan Anna Rapinoe-nak a bejelentése a 2012-es Out Magazine hasábjain, miszerint 2009 óta élt kapcsolatban Sarah Walsch ausztrál futballistával. Jason Paul volt az NBA, az amerikai profi kosárlabda-bajnokság első, nyíltan meleg játékosa. 2013-ban, a Washington Wizards centereként a Sports Illustrated egyik vezető cikkében közölte a hírt:

„34 éves NBA-center vagyok, fekete vagyok, és meleg vagyok!”

Orlando Cruz volt az első nyíltan meleg sportoló a bokszban, miután 2012-ben bejelentette, hogy mindig is büszke meleg férfi volt, és mindig az is lesz. „Azt akarom, hogy az emberek olyan emberként nézzenek rám, amilyen vagyok. Profi sportoló vagyok, aki mindig a legjobbját hozza a ringben. Azt akarom, hogy az emberek továbbra is a boksztudásom lássák, a karakterem és a sportszerűségem miatt szeressenek. Viszont azt is szeretném, ha a zaklatásban, elfojtásban szenvedő gyerekek tudnák, hogy az lehetsz az életben, aki szeretnél, beleértve akár a profi bokszolót is, hogy bármi lehetséges. Aki te magad vagy, akit szeretsz, az nem akadályozhatja, hogy bármit is elérj az életben” – nyilatkozta.

Glenn Burke volt első meleg férfi az MLB-ben, az amerikai baseball-ligában. Glenn Burke 1977-ben csatlakozott az MLB-hez a Los Angeles Dodgersszel. Játék közben a csapatban mindenki tudta, hogy Burke meleg, de a nagyközönség nem. 1980-ban Burke otthagyta a játékot, és San Franciscóba költözött. 1982-ben jelent meg a nyilvánosság előtt. David Denson volt az első aktív baseball-játékos, aki nyíltan meleg volt. Denson a Milwaukee Brewers csapatában játszott, amikor 2015-ben melegnek vallotta magát egy interjúban.

2014-ben Gus Kenworthy ezüstérmet szerzett a 2014-es szocsi olimpián síakrobatikában. 2015-ben a Twitter-oldalán jelentette be, hogy meleg, melyről később az ESPN magazinnak is beszélt. A családjával már két évvel korábban közölte a hírt. „Életem nagy részében féltem elfogadni ezt az igazságot magammal kapcsolatban. Mostanában azonban eljutottam arra a pontra, hogy a hazugsághoz való ragaszkodás fájdalma nagyobb, mint az elengedéstől való félelem.”

Carl Nassib a Las Vegas Raiders jétkosa a Seattle Seahawks elleni mérkőzés után 2021. augusztus 14-én, Las Vegasban – Fotó: Ethan Miller / Getty Images
Carl Nassib a Las Vegas Raiders jétkosa a Seattle Seahawks elleni mérkőzés után 2021. augusztus 14-én, Las Vegasban – Fotó: Ethan Miller / Getty Images

Idén júniusában, a Pride hónapjában Carl Nassib lett az első aktív meleg NFL-játékos, aki egy Instagram-videóban vállalta a szexuális orientációját, hozzátéve, hogy egyúttal százezer dollárt adományoz a The Trevor Projectnek, amely az LMBTQ fiatalok öngyilkosságának megelőzésével foglalkozik. „Azt gondolom, hogy a láthatóság nagyon fontos. Valójában remélem, hogy egy nap ilyen videókra és az egész megjelenési folyamatra egyszerűen már nem lesz szükség, de addig mindent megteszek egy olyan kultúráért, amely elfogadó és együttérző.” Nassib megjelenése történelmet írt, hiszen ő az első nyíltan meleg férfi, aki aktívan játszik is az NFL-ben.

Számos sportág számos kiemelkedő alakja, nagyszerű sportolója, egyénisége. Ha belegondolunk abba, hogy ezt a kivételes teljesítményt mennyi elfojtás, lelki megpróbáltatás, pluszként a vállon cipelt teher kísérte, még inkább felemeli azok értékét.

Ha belegondolunk abba, hogy hány sportoló küzd hasonló problémákkal, hány fiatal el sem mer indulni az általa vágyott, elképzelt úton a közeg, az elvárások, a berögzült normák miatt, sportszeretőként és emberként is akkor lehetünk csak igazán szomorúak. Előítéleteink, az elfogadás hiánya megfoszt számos nagy lehetséges sportsiker és kivételes sportember látványától, sokakat pedig életük legszebb pillanataitól, jogaitól, egyenlő esélyeiktől.

Hívhatják Martinanak, Cavallónak, Iannak, Gusnak, Carlnak vagy Tamásnak, az ő eredményeikhez, sikereikhez is ugyanannyi munka, odaadás, lemondás kellett, mint heteroszexuális versenytársaik teljesítményéhez. Egytől egyig kivételes sportemberek, akiknek milliók tapsoltak pályafutásuk egy-egy hegyének meghódításakor. A siker közös, az mindenkié, pedig mennyivel egyszerűbb, értékelhetőbb lenne a siker, ha a célhoz, örömökhöz vezető út is közös és elfogadott lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!