A menesztett Petry Zsoltnak pénzt ajánlott a Hertha, de a kapus úgy érzi, több járna neki

2021. november 19. – 10:05

A menesztett Petry Zsoltnak pénzt ajánlott a Hertha, de a kapus úgy érzi, több járna neki
Petry Zsolt itt még a Hertha színeiben – Fotó: Britta Pedersen/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Áprilisban bontotta fel Petry Zsolt kapusedző határozatlan idejű szerződését a Hertha BSC, miután a Magyar Nemzetben az európai bevándorlási politikáról, a szivárványcsaládokról formált véleményt a klub előzetes engedélye nélkül. Mivel a Hertha aláírta a sokszínűség chartáját, és aktívan elkötelezett a sokszínűség, valamint a tolerancia mellett, a szakembernek ezért távoznia kellett.

Petry elbocsátása után azt nyilatkozta a klub hivatalos honlapján, hogy

„nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket, és akiket ezzel megsértettem.”

Petry 38-szor védett a magyar válogatottban, pályafutása után Németországban telepedett le, és már évek óta német állampolgár is. Nem költözött Berlinbe, hanem Frankfurt mellett él a családjával.

A Bild arról számolt be június közepén, hogy a klub és a szakember ügye a munkaügyi bíróságon folytatódott. Petry szeretett volna visszatérni a klubhoz, ha már a munkájára soha nem volt panasz. A Hertha ügyvédje, Johan-Michel Menke teljesen kizárta, hogy a klubnál folytathassa a karrierjét.

Petry a Blikknek most azt mondta, hogy elsősorban nem az anyagi haszonszerzés a célja, a pénznél is fontosabb, hogy kimondják az igazát.

„A Hertha már egyezkedett volna, de a kínált összeg csak töredéke volt annak, ami járna. Határozatlan idejű szerződésem volt a berliniekkel, ha úgy veszem, akkor a nyugdíjba vonulásomig szólt, ami még tizenkét év. Szeretnék már dolgozni, de addig nem tudok, amíg ez az ügy nem zárul le.”

A következő tárgyalás időpontjáról egyelőre nincs hír, az érintett sem tudja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!