Egy idegenbeli mérkőzésre eltiltották a magyar szurkolókat a londoni balhé miatt
2021. november 1. – 17:30
frissítve
Egy idegenbeli mérkőzésről eltiltotta a FIFA a magyar szurkolókat az Anglia elleni mérkőzésen történt balhé miatt, írja az MTI.
Az őszi világbajnoki selejtezőket érintő fegyelmi határozatokat tartalmazó dokumentumban szerepelnek a magyarok szeptemberi meccseire vonatkozó büntetések, illetve az október 12-i Anglia elleni mérkőzés is. A Wembley-ben tartott selejtező 1-1-gyel végződött, de az eredményt beárnyékolta a vendégszurkolók balhéja a helyi rendfenntartókkal.
A rendezőkkel való szurkolói összecsapás miatt a FIFA 25,4 millió forintos büntetést szabott ki, illetve egy idegenbeli meccsre nem mehetnek be a magyar szurkolók. Utóbbi azért is lehet különösen fájó, mert ez a lengyelek elleni november 15-i mérkőzés lesz, a lengyel és a magyar tábor pedig közismerten jó kapcsolatot ápol egymással. Emiatt az sem elképzelhetetlen, hogy a leleményesebb magyar drukkerek majd a hazai szektorokba vesznek belépőt.
A korábbi, 0-4-re végződő angolok elleni hazai selejtező történt atrocitások miatt már kapott egy zártkapus büntetést a válogatott, illetve további 65 millió forintos büntetést is. A zártkapus mérkőzésen végül 1-0-s vereséget szenvedett Magyarország Albániától.