Az angol lapok a magyar szurkolók tegnapi balhéjával vannak tele, a FIFA vizsgálatot indít

2021. október 13. – 13:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar szurkolók viselkedése a téma a legnagyobb brit lapok sportmellékleteiben szerdán. A FIFA bejelentette, hogy vizsgálják a keddi angol–magyar meccsen kialakult incidenst. Szijjártó Péter úgy értesült, hogy egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le.

Mint tegnap megírtuk, a mérkőzés 10. perce környékén a magyar szurkolók összeverekedtek a biztonságiakkal, miután az egyik szurkoló rasszista szólamokkal szidta az egyik biztonságit, és emiatt őrizetbe vették. A biztonságiak végül gumibotok segítségével fékezték meg a magyar szurkolókat. Ezenkívül a magyar tábor kifütyülte a meccs előtt letérdelő angol játékosokat, és egy molinót is felmutattak, melyen egy térdelő alak látható áthúzva. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést követő sajtótájékoztatón többszöri kérdésre sem kívánta kommentálni az incidenst.

A FIFA vizsgálatot indított az ügyben. „A FIFA jelenleg elemzi a kedd esti találkozók jelentéseit, hogy az alapján hozza meg a megfelelő intézkedéseket. A FIFA határozottan elítéli az Anglia–Magyarország- és az Albánia–Lengyelország-mérkőzésen történteket, mert továbbra is elutasítja az erőszak és a megkülönböztetés minden formáját” – áll a szerdai közleményükben.

Szijjártó Péter is kitért a tegnapi incidensre szerdai sajtótájékoztatóján. A külügyminiszter úgy értesült, hogy végül egy magyar és egy, a magyar táborral együtt szurkoló lengyel állampolgárt vettek tegnap este őrizetbe. Ők továbbra is „a brit rendőrség vendégszeretetét élvezik”, de a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a hatóságokkal.

Szégyen, írják a brit lapok

A legnagyobb brit napilapok szerdai sportmelléklete a magyar szurkolók „szégyenteljes viselkedésével” volt tele. „More of the Shame” (szójáték a „semmi sem változott”, és a „szégyen” kifejezésekkel) – „A magyar gengszterek ismét zűrzavart okoztak” – áll a Daily Express sportmellékletének címlapján. A lap szerint a rasszista magyar szurkolók „ismét szégyent hoztak országukra”. A Daily Star is hasonló címet adott (Shame Again), „Semmirekellők tomboltak a Wembley-ben” – áll az alcímben. Szerintük a magyar szurkolók összecsapása a rendőrökkel beárnyékolta a mérkőzést.

„Hungar Shames” – a Daily Mirror „Magyarországot”, az „Éhezők viadalát” és a „szégyent” összegyúrva hirdeti a magyar szurkolók szégyenteljes viselkedését sportmellékletének címlapján. „Egy biztonsági őr rasszista szidalmazása szított verekedést a Wembley-ben” – írják.

Az angol lapok a magyar szurkolók szégyenteljes viselkedéséről írnak – Fotó: Telex
Az angol lapok a magyar szurkolók szégyenteljes viselkedéséről írnak – Fotó: Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!