Marco Rossi: Az albánok elleni meccs után idiótának kiáltottak ki, most meg én vagyok a hős

2021. október 13. – 04:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballfilozófiát kritizálta Marco Rossi, miután a magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Londonban az angolokkal.

„A fiúk követték a taktikát az első perctől az utolsóig, és mindenüket odatették” – dicsérte játékosait a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Rossi emlékeztetett, hogy ez az első alkalom a legendás 1953-as 6:3 óta, hogy a magyar válogatott pontokat rabolt a Wembley-ben.

Ezután nemtetszését fejezte ki a magyar válogatott „hamis szurkolói” miatt.

„Az albánok elleni meccs után idiótának kiáltottak ki Magyarországon, most meg én vagyok a hős.”

Rossi szerint nehéz elfogadni ezt a gondolkodásmódot, ami a magyar focit övezi.

A meccs 10. perce környékén a magyar szurkolók összeverekedtek a biztonságiakkal, miután az egyik szurkoló rasszista szólamokkal szidta az egyik biztonságit, és emiatt őrizetbe vették. A biztonságiak végül gumibotok segítségével fékezték meg a magyar szurkolókat. Ezt az incidenst a magyar kapitány többszöri kérdésre sem kívánta kommentálni a sajtótájékoztatón. Rossi ezek után több kérdésre már nem is válaszolt.

A sajtótájékoztató előtt az M4 Sportnak kicsivel bővebben nyilatkozott a magyar kapitány. A csatornának arról beszélt, hogy nem számított erre az eredményre. „Sokan mondják, hogy évekig szerencsés voltam, de maradhatunk ennél a narratívánál is. Nem volt igazi büntető, de megkaptuk. Utána meg tudtuk tartani az eredményt. Ezt a meccset nem lehet hasonlítani az Eb-meccseinkhez, hiszen nagyon sokan hiányoztak. Angliával sem lehet összehasonlítani a csapatunkat, mert én nem tudok öt játékost probléma nélkül lecserélni. Nem vártam ezt az eredményt. Szerencsések voltunk” – összegzett a kapitány.

Schäfer András küzd Raheem Sterlinggel az angol–magyaron – Fotó: Reuters
Schäfer András küzd Raheem Sterlinggel az angol–magyaron – Fotó: Reuters

Rossi után az angol válogatott védője, Tyrone Mings és Gareth Southgate ült az újságírók elé. Arra hivatkozva, hogy csak a mérkőzés után, futólag értesültek a magyar táborban kitörő verekedésről és annak okáról, ők sem kívánták hosszan kommentálni az incidenst.

Az Aston Villa játékosa annyit azért elmondott, hogy mikor a szurkolók rasszista támadásairól beszélünk, a büntetésük valahogy sosem éri el azt, amit érdemelnének tetteikért. Mings azt mondta, reméli, hogy ha valóban igazak az értesülések, akkor most másként lesz.

A magyar csapat által mutatott játékról Southgate úgy nyilatkozott, hogy nem a mai teljesítmény volt a meglepetés, hanem a budapesti meccsen mutatott, aminek 4-0-s magyar vereség lett a vége.

Az angol kapitány szerint a mostani meccsen az angol csapat nem tudott akkora nyomást kifejteni, mint Budapesten, emiatt pedig több esélye volt a magyar válogatottnak kontrázni. Southgate szerint az angoloknak nem voltak elég tiszta helyzeteik ahhoz, hogy megérdemeljenek egy győzelmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!