Babos Tímea feladta a döntőt a hamburgi tenisztornán
2021. október 24. – 14:01
Feladta a hamburgi keménypályás tenisztorna döntőjét Babos Tímea – írja az MTI.
A világranglistán 149. magyar játékos – aki csípősérülését követően július óta először szerepelt tornán – a vasárnapi döntőben 6:2-re elvesztette az első szettet a Antonia Ruzic ellen. A második játszmában a rangsorban 727. horvát rivális 4:1-re vezetett, amikor Babos feladta a mérkőzést.
Babos még Wimbledonban sérült meg, emiatt az olimpiát is kénytelen volt kihagyni. „Hónapok óta sérülten edzettem, versenyeztem, hisz nem akartam kiesni a játékból, hogy a lehető legjobb formába kerüljek a tokiói olimpiára. Sajnos a túlzott terhelés egy elég komoly sérülést eredményezett” – jelentette be még július közepén. Nem jött rendbe az augusztus végi US Openre sem, így tíz év után először kellett kihagynia egy Grand Slam-tornát.
Babos Tímea női párosban négy Grand Slam-tornán nyert, a Roland Garros és az Australian Open kétszeres bajnoka, Wimbledonban is kétszer döntőzött már, és 2018-ban a US Openen is bejutott a döntőbe. Idén nem tudott korábbi sikerei közelébe érni, az Australian Openen az utolsó pillanatban visszalépett páros társa, Kristina Mladenovic, így el sem indultak, a Roland Garroson és Wimbledonban pedig már az első körben kiestek.