Tíz év után először ki kell hagynia egy Grand Slam-tornát Babos Tímeának

2021. augusztus 21. – 10:30

Tíz év után először ki kell hagynia egy Grand Slam-tornát Babos Tímeának
Babos Tímea a 2021-es Australian Open egyéni számában Fotó: Patrick Hamilton/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem versenyez a US Openen Babos Tímea, jelentette be a teniszező Instagram-oldalán, pedig 2011 óta minden Grand Slam-tornán elindult.

Babos azt írta, életében először kénytelen volt lemondani egy Grand Slam-tornát, mert sérülése nem teszi lehetővé, hogy játsszon.

A teniszező még júliusban, a wimbledoni tornán sérült meg, ami miatt végül az olimpián sem indult. Azt írta, azóta rehabilitációs edzéseket végez, de egyelőre nem tudja, mikor térhet majd vissza.

Babos női párosban négy Grand Slam-tornán nyert, a Roland Garros és az Australian Open kétszeres bajnoka, Wimbledonban is kétszer döntőzött már, és 2018-ban a US Openen is bejutott a döntőbe.

Idén nem tudott korábbi sikerei közelébe érni, az Australian Openen az utolsó pillanatban visszalépett páros társa, Kristina Mladenovic, így el sem indultak, a Roland Garroson és Wimbledonban pedig már az első körben kiestek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!