A szaúdi befektetők máris leváltották a Newcastle United edzőjét

2021. október 20. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Közös megegyezéssel távozott a Newcastle United vezetőedzői posztjáról Steve Bruce, miután a futballklubot két hete megvásárolta egy szaúd-arábiai hátterű konzorcium – írja az MTI.

A klub szerdán közleményben számolt be a 2019 nyarán kinevezett, 60 éves Bruce távozásáról. Ideiglenesen Graeme Jones irányítja majd a Premier League utolsó előtti, 19. helyén álló csapatot. Szombaton a Crystal Palace ellen játszanak a bajnokság 9. fordulójában. Az új vezetőedző keresése folyamatban van – közölte a klub.

Steve Bruce két héttel ezelőtt még azt mondta, fel van készülve rá, hogy hamarosan meneszthetik, de hangsúlyozta, hogy folytatni szeretné a munkát a Newcastle-nél. Bruce-nak a Tottenham Hotspurrel szemben 3-2-re elveszített vasárnapi bajnoki meccs volt az ezredik tétmérkőzése vezetőedzői pályafutása során.

Két hete a Newcastle United lett a 14. klub a húszcsapatos Premier League jelenlegi mezőnyében, amelynek többségi tulajdonosa külföldi. Az október 7-i bejelentés szerint a befektetői konzorcium a 430 milliárd dolláros szaúdi állami befektetési alapból (PIF), valamint a PCP Capital Partners és az RB Sports and Media nevű cégekből áll. Angliában heves ellenérzéseket váltott ki, hogy a szaúdi királyi család érdekeltségébe került a nagy múltú klub. A tulajdonosváltásáról, és annak háteréről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az észak-angliai klub helyzete nem nevezhető rózsásnak, 2012 óta nem végeztek a tizediknél jobb helyen a Premier League-ben, sőt 2009-ben és 2016-ban még ki is estek az első osztályból. Egyelőre úgy tűnik, a mostani idényük is a kiesés elleni harcról fog szólni, bár a téli átigazolási időszakban a szaúdi pénzből már alaposan megerősíthetik a csapatot.

Kövess minket Facebookon is!