Rossi: A futball-Eb után a Premier League-ből is kaptam ajánlatot, gondolkodás nélkül nemet mondtam

2021. október 16. – 22:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossit egy Premier League-ben szereplő csapat is szerződtette volna a nyári futball-Európa-bajnokság után, árulta el a magyar szövetségi kapitány a Calcio Newsnak adott interjúban.

Rossi az utóbbi időben sokszor beszél esetleges távozásáról és korábbi ajánlatairól, és ebben az az Nso.hu által kiszúrt cikkben is ez volt az egyik fő téma. A kapitány arról beszélt, hogy sok szál köti a magyar futballhoz, kiemelkedő élmény volt számára, hogy 2017-ben úgy tudott nyerni bajnokságot a Honvéddal, hogy a legkevesebb pénzük volt a ligában.

Marco Rossi ma már átgondolná az ajánlatokat – Fotó: Huszti István/Telex
Marco Rossi ma már átgondolná az ajánlatokat – Fotó: Huszti István/Telex

„A sikeres Európa-bajnoki szereplésünk után két ajánlatot is kaptam Angliából: az egyiket a Championshipben, a másikat a Premier League-ben szereplő csapattól. Gondolkodás nélkül visszautasítottam mind a kettőt, mivel nem éreztem úgy, hogy itt az ideje távozni” – mondta Rossi, akit az orosz válogatottal is hírbe hoztak korábban.

Rossi az elmúlt hetekben hullámvasutat élt át, csapata kétszer kikapott Albániától, míg az Eb-döntős angolokkal döntetlent játszott a Wembley-ben. Míg korábban ragaszkodott a magyar kapitányi poszthoz, mára kevésbé határozott ebben a kérdésben.

„Az albán válogatott elleni vereségnél megtört valami. Mindig azt mondom, hogy a futball hálátlan sport. Hosszú távú szerződésem van, de ha több lehetőség is adódik a jövőben, akkor átgondolnám azokat” – mondta.

A kapitánynak 2025-ig van érvényes szerződése a MLSZ-szel, de úgy érzi, egyre nagyobb terhet pakolnak rá felsőbb körök, és túlzott az elvárás a válogatottal szemben. Ő korábban is azt mondta, hogy angol és a lengyel csapatot is tartalmazó csoportból nem lehet kijutni a vb-re. Azt is újra elismételte, hogy nagyon kevés olyan játékosa van, aki topligában futballozik, kicsit a merítési lehetősége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!