Schön Szabolcs: Meg szerettük volna mutatni, hogy az Eb nem csak véletlen volt

2021. október 12. – 22:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csapat az albán meccs után „beszélgetett egy sort, hogy min kell változtatni” – mondta a mérkőzés utáni interjúban Schön Szabolcs.

– Mindenki 100%-ot beletett ebbe a mérkőzésbe, mindenkinek benne volt a szíve és az utolsó lehelete. Nagyon fontos, hogy az utolsó 15-20 percben nem kaptunk gólt, és hogy úgy mentünk ki a pályára, hogy játsszunk bátran! A csapat egészen máshogyan jött ki a mai meccsre, meg szerettük volna mutatni, hogy az Eb nem csak véletlen volt, az angolokkal is fel tudjuk venni a versenyt – nyilatkozta a csatár az M4-nek.