Nego: Ahhoz is közel jártunk, hogy még nagyobb meglepetést okozzunk

2021. október 12. – 23:02

Másolás

Vágólapra másolva

– Nem mondom, hogy félénkek voltunk az előző két találkozón, de mégis valami hiányzott a játékunkból. Most egészen más hozzáállással érkeztünk, bizonyítani akartuk, hogy képesek vagyunk meglepni az ellenfelünket. Ahhoz is közel jártunk, hogy még nagyobb meglepetést okozzunk. Követtük azt, amit megbeszéltünk, az volt a cél, hogy emelt fejjel tudjunk lejönni a pályáról – mondta a meccs utáni interjúban Loic Nego.

A kiharcolt büntetőre így emlékezett vissza: „Láttam, hogy az ellenfelem csak a bal lábával tudná eltalálni a labdát, ezért igyekeztem a lábát támadni, és a fejem került olyan helyzetbe. Nem láttam, hogy a tizenhatoson belül voltam.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!