1978 óta gólt sem rúgtunk Londonban

2021. október 12. – 20:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 22 meccset játszottunk az angolok ellen, 5 győzelem és 16 vereség, 30-60 gólkülönbség a mérleg. A meccsek közül 9 volt idegenben, amiből 8-at elbuktunk, egyet megnyertünk. Az az egy győzelem persze az emlékezetes évszázad, sőt, évezred meccse, az 1953-as 6:3, ami azóta is etalonja a magyar futballról való közgondolkodásnak, minden angol-magyar vagy magyar-angol előtti meccsnek, és bármilyen, a megtépázott nemzeti büszkeség javítására szükséges pillanatnak. Előtte volt egy 6:2-es, azóta pedig hét további vereség, a 6:3 óta összesen két gólt lőttünk idegenben nekik, illetve volt egy angol öngól.

Legutóbb 2010 augusztusában játszottunk az angolokkal idegenben, akkor barátságos meccsen 2-1-re kaptunk ki a Wembley-ben, Gerrard két gólt lőtt ellenünk, Jagielka egy öngóllal segített rajtunk. Az utolsó londoni magyar gól 1978-ban született, akkor Nagy László talált be egy 4-1-re elbukott meccsen (illetve volt egy 2006-os manchesteri meccs, az 3-1-es vereséggel ért véget, akkor Dárdai szerzett gólt).

Sokatmondó adat az is, hogy az 1962 óta játszott 14 angol-magyaron összesen 7 percen át volt mindösszesen hátrányban az angol csapat.