Szalai Ádámot pótolni szinte lehetetlen küldetés, de valahogy meg kell próbálni

Legfontosabb

2021. október 1. – 22:00

frissítve

Szalai Ádámot pótolni szinte lehetetlen küldetés, de valahogy meg kell próbálni
Szalai Ádám az Eb portugálok elleni meccsén a Puskás Ferenc stadionban 2021. június 15-én – Fotó: Szabó Bernadett / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nemrég kihirdette 26 fős keretét az októberi Albánia és Anglia elleni világbajnoki-selejtezőkre. Varga Kevin, Lovrencsics Gergő és a mezőkövesdi Cseri Tamás mellett ezúttal a csapatkapitány, Szalai Ádám sem tarthat a kerettel, a Mainz támadója ugyanis porcsérülés miatt kénytelen kihagyni a magyar válogatott szempontjából két sorsdöntő találkozót.

Nemcsak kapitányát, de egyik legkarakteresebb személyiségét, pályán kívüli vezérét is elvesztette a magyar labdarúgó-válogatott.

Szalai Ádám játékával kapcsolatosan rendszeresen fogalmazódtak meg pozitív és negatív kritikák az elmúlt években, azonban ha valaki mélyebben is próbálta vizsgálni, megérteni az ő játékát, lehetőségeit a válogatottban, az hamar átlátott a pesszimista hangokon. A Mainz 33 éves játékosa kihagyhatatlan és pótolhatatlan a jelenkori magyar támadósorból.

Mit ad Szalai a válogatottnak?

Szalai az idei szezonban sérüléséig öt Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, a Greuther Fürth ellen meg is szerezte mainzi pályafutása 28. találatát, de a klubjánál mutatott produktumánál sokkal figyelemre méltóbb az a teljesítmény, melyet a válogatott mezében mutatott a 2021-es évben. Kilencszer szavazott neki bizalmat Marco Rossi eddig a rekord mérkőzésszámot hozó évben, és négy gólja mellett két gólpasszt is kiosztott ezeken a találkozókon.

Miért gondolnánk, hogy ez említésre méltó, amikor nemzetközi meccseken például Haaland és Lewandowski is hat gólt szerzett az utolsó öt válogatott fellépésén hasonló pozícióból? Mert Magyarország helyzete, top 5-bajnokságokban szereplő játékosainak száma, az elmúlt időszakban mutatott játéka és leginkább támadóstatisztikái összehasonlíthatatlanok még az európai középmezőny éléhez tartozó válogatottak mutatóival is.

A magyar csapat, az Európa-bajnokság kezdete óta lejátszott mérkőzésein átlagban 7,16 helyzetet alakított ki mérkőzésenként, egyedül a hazai, Andorra elleni selejtezőn jutottak több mint tíz kísérletig.

Ugyanezen időszak alatt csoportellenfeleink közül Anglia 10,8 lehetőséget, Lengyelország 13,66-ot, Albánia 17,33-at, Andorra pontosan hetet, de még San Marino is 6,66 helyzetet dolgozott ki meccsenként. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy ezek a számok nem a nagy és kihagyhatatlan kategóriába tartozó kísérleteket, hanem az összes próbálkozást jelentik. Ilyen környezetben pedig mit tehet egy egyszemélyes csatársor? Védekezik. Besegít a csapatmunkába, legtöbbször a saját térfélen, a saját kaputól 30-35 méterre szaladgál az ellenfél védőjátékosai és középpályásai közötti térben, megpróbálva a lehetetlent, idejében lezárni a passzsávokat.

Szalai Ádám teljesítménye pedig ezért értékelendő. Ő az, aki fáradhatatlanul látja el védőfeladatait, melyet ilyen szinten Lukaku, Haaland vagy Lewandoski még az iskolapadból sem ismer. Szalai a ritka labdaszerzések esetén igyekszik oxigénhiányos állapotban felérni az ellenfelek kapuja elé és értékesíteni azt a maximum 1-2 lehetőséget, amely mérkőzésenként adódik előtte. Erről az oldalról megközelítve pedig az idei 4 gól és 2 assziszt kimagasló eredmény. Ezen túl pedig kilencven perc párharc és küzdelem a játékának ismérvei, nyakában a fizikálisan legjobban képzett ellenfelekkel. Arról pedig már nem a 76-szoros válogatott labdarúgó tehet, hogy az elmúlt évek alatt nem került ki a magyar akadémiákról piacképes utánpótlás, az ellenfelek kapujára és Szalai pozíciójára a legminimálisabb veszélyt jelentő csatár.

Szalai Ádámot ápolják a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában, a Magyarország–Franciaország mérkőzésen – Fotó: Huszti István / Telex
Szalai Ádámot ápolják a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában, a Magyarország–Franciaország mérkőzésen – Fotó: Huszti István / Telex

B tervek Anglia és Albánia ellen

Marco Rossi amúgy sincs könnyű helyzetben, a jelenlegi 26-os keretből csak négyen játszanak top 5-ös bajnokságban, Gulácsi és Orbán folyamatos játékpercei mellett csapattársukat, Szoboszlai Dominikot pihentették a hétvégi, Hertha elleni 6-0-s győzelem alkalmával, a keddi BL-játéknapon az 58. percben, vesztes állásnál cserélte le az edzője, Sallai Roland pedig 19 percet kapott az Augsburg ellen. Ő az, aki hiánypótló alternatívaként már szerephez jutott csatárposzton, viszont választ kaphattunk arra is Albániában, hogy milyen az, amikor a Sallai–Szoboszlai duó játszik elöl, területek nélkül, háttal állva a kétméteres belső védőknek, próbálva megtartani a felpasszolt, párharcokat igénylő labdákat. Az alapembereken túl pedig nem túl nagy a választási lehetőség, pláne csatárposzton.

Nikolics Nemanja szerepeltetése lehetne a logikus B terv, azonban a 33 éves fehérvári támadó már huzamosabb ideje itthon játszik, a Fehérvár nemzetközi fellépései hiányában pedig a minőségi ellenfelek, sebesség nélkül eltöltött hónapok nem valószínű, hogy a legjobb ajánlólevelek Albánia vagy Anglia, tehát az olasz Serie A-ban és a Premier League-ben teljesítő futballisták ellen. Ráadásul nincs is topformában a korábbi többszörös gólkirály, idén kilenc mérkőzésen mindösszesen egyszer, a Mezőkövesd ellen volt eredményes, de legutóbbi 12 válogatott fellépésén is csak egyszer, San Marino ellen talált be.

Sallói Dániel amerikai mutatói már sokkal inkább figyelemfelkeltőek, mert a Kansas City 25 éves labdarúgója 25 mérkőzéssel a háttal mögött 15 gólnál és 6 gólpassznál jár a tengerentúlon. A szeptemberi válogatottszünet óta négy meccsen szerepelt, a Minnesota ellen újabb góllal hívta fel magára a figyelmet, a Dallas ellen pedig duplázott. Sallói gyors és lendületes játéka nagy kérdés, hogy mennyit tehet hozzá az inkább a védekezésben jeleskedő Rossi-csapat teljesítményéhez. Szeptemberben lejátszotta első három válogatott mérkőzését, a pályán és a pályán kívüli teljes beilleszkedéshez azonban elképzelhetően még több mérkőzésre, összetartásra lesz szüksége.

Az előző idényben NB I.-es gólkirály Hahn János jól kezdte az idei szezont is. Magyarországon. Négy paksi fellépésén négyszer volt eredményes, majd az átigazolási időszak utolsó pillanataiban Dunaszerdahelyre szerződött. A Slovan elleni rangadón 32 percet kapott a bemutatkozásra, a Ruzomberok ellen 63 percet tölthetett a pályán, a hétvégi Trnava elleni mérkőzésen nem játszott, pénteken viszont belőtte első két gólját. Ha minden a legjobb forgatókönyv szerint alakul, akkor sem helyezhetjük az Anglia és Albánia ellen tökéletesen felkészítő receptúra első három oldalára a hazai vagy szlovák játékperceket.

Rossi és a válogatott edzése Münchenben az Európa-bajnokság Németországgal vívott meccse előtt 2021. június 22-én – Fotó: Federico Gambarini / DPA / AFP
Rossi és a válogatott edzése Münchenben az Európa-bajnokság Németországgal vívott meccse előtt 2021. június 22-én – Fotó: Federico Gambarini / DPA / AFP

Az albánok elleni meccs sem hazai meccs lesz

A„kötelezően, oda-vissza meg kell vernünk Albániát”-ról is sokaknak finomodott már az elképzelése, miután a magyar válogatott 1-0-s vereséget szenvedett tőlük szeptemberben, bár valóban az egyetlen megmaradt, járható út csak az ellenük megszerezhető három ponttal tervezhető, azonban az előjelek mindenképpen óvatosságra intenek.

Edoardo Reja keretébe tíz labdarúgó érkezik top 5-bajnokságokból, a Magyarország ellen aratott győzelem és a második hely pedig új távlatokat nyitott előttük a csoportban. Az október 9-én, pénteken rendezendő mérkőzésen ráadásul nézők sem lehetnek a Puskás Arénában, mert a FIFA zárt kapus büntetést rendelt el az angolok elleni vb-selejtezőn tapasztaltak miatt.

I csoport, program
Október 9., péntek
20.45: MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

Október 12., kedd
20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

Az I csoport állása:

1. Anglia 6 mérkőzés, 16 pont

2. Albánia 6 mérkőzés, 12 pont

3. Lengyelország 6 mérkőzés, 11 pont

4. Magyarország 6 mérkőzés, 10 pont

5. Andorra 6 mérkőzés, 3 pont

6. San Marino 6 mérkőzés, 0 pont

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!