Verstappen és Hamilton kiütötte egymást, Ricciardo nyerte a kaotikus Olasz Nagydíjat
2021. szeptember 12. – 16:40
frissítve
Kilenc év után nyert újra a McLaren az F1-ben, rögtön kettős győzelemmel tértek vissza a csúcsra, Lando Norris lett a 2. Az utolsó helyről rajtoló Bottas 3. helyre hozta be a Mercedest, Hamilton és Verstappen nullázott Monzában.
Alaposan felforgatta az erőviszonyokat a szombati sprintfutam Monzában: hiába szerezte meg a pole pozíciót és nyerte meg a sprintfutamot Valtteri Bottas, motorcsere miatt végül a mezőny végéről kellett rajtolnia. Az időmérőn második helyen végző Lewis Hamilton csak a negyedik pozícióból rajtolhatott vasárnap, miután a sprintfutamon Max Verstappen és a két McLaren is megelőzte. A Red Bull holland pilótája lett a kísérleti formátum igazi nyertese, mivel Bottas kiválásával megörökölte az első rajthelyet, és még két hátvédet is kapott Daniel Ricciardo és Lando Norris személyében.
Hamilton meglehetősen pesszimistán nyilatkozott az elbaltázott sprintfutam után, a címvédő hétszeres világbajnok arra számított, hogy Verstappen sima győzelmet arat vasárnap, neki reálisan az lehet a célja, hogy a két McLarent valahogy megelőzze, és limitálja a pontveszteséget. Az Olasz Nagydíj előtt Verstappen 3 ponttal vezette a világbajnokságot Hamilton előtt, a sprintfutamon szerzett 2 pontjával a holland előnye 5 pontra nőtt.
Szorult helyzete miatt Hamilton alternatív stratégiával próbálkozott a versenyen, egyedül ő rajtolt kemény gumikon az élmezőnyből, amivel azt kockáztatta, hogy a kevésbé jól tapadó gumikon újabb pozíciókat veszíthet a rajtnál.
Annyiban nem jött be Hamilton jóslata, hogy a mclarenes pályafutása legjobb versenyhétvégéjét produkáló Ricciardo a rajtnál megelőzte Verstappent, és átvette a vezetést. Az elvileg kevésbé jól tapadó gumik ellenére Hamilton pozíciót javítani a rajtnál, és megelőzte Norrist, sőt, a második sikánnál már Verstappent támadta. Egymás mellé értek a kanyarban, a holland azonban kiterelte a pályáról Hamiltont, aki így visszaesett Norris mögé a negyedik helyre. Kemény manőver volt Verstappen részéről, de még szabályos.
A pontszerzők között Carlos Sainz (Ferrari) és Antonio Giovanazzi (Alfa Romeo) akadt össze, az eset miatt 5 másodpercre büntették az olasz pilótát. Borzalmas alakult az AlphaTauri versenye: Cunoda Juki műszaki problémák miatt el sem tudott rajtolni, Pierre Gasly pedig már az 5. körben kénytelen volt feladni a versenyt.
Az élen Ricciardo és Verstappen gyorsan el tudott lépni a mögöttük haladóktól, kettejük között egy másodperc körül alakult a különbség. Hamilton nem igazán tudott mit kezdeni Norisszal, a fiatal brit jól tartotta magát a harmadik helyen. A 12. körben próbálkozott először előzéssel Hamilton, de jobb végsebességének köszönhetően a McLaren ki tudta védekezni a támadást. A top tízben Leclerc-Pérez-Sainz-Stroll-Alonso-Bottas volt a további sorrend. A Mercedes finn pilótája 14 kör alatt küzdötte fel magát a pontszerzők közé.
A 20. kör környékén Verstappen az elfogyó gumijaira panaszkodott, nem igazán tudott közel kerülni az élen álló Ricciardóhoz. Néhány kör alatt aztán teljesen a feje tetejére állt az Olasz Nagydíj. Az élmezőnyből Ricciardo kezdte meg a kerékcserék sorát a 22. körben, amire egy körrel később Verstappen is reagált. A Red Bull azonban elszúrta Verstappen kiállását, aki emiatt egészen a 9. helyig esett vissza. Hamilton kerékcseréje sem sikerült jól, annyi időt bukott, hogy pont Verstappen elé jött vissza a pályára. A célegyenes végi sikánban Verstappen megpróbálta megelőzni Hamilton, de egyikük sem engedett, és összeütköztek. Mindketten kiestek, a baleset miatt beküldték a biztonsági autót.
A Mercedes gyakorlatilag felöklelte a Red Bullt, Verstappen kocsijának hátsó kereke Hamilton glóriáján landolt. A versenyfelügyelők a futam után fogják megvizsgálni az incidenst.
A biztonsági autó kiállása után Ricciardo-Leclerc-Norris-Pérez-Sainz-Bottas-Stroll-Alonso-Russell-Latifi sorrendben folytatódott a verseny, a pontszerzőket nézve. Norris nem tétlenkedett, az újraindításnál azonnal megelőzte Leclercet, a két McLaren állt az 1-2. helyen. Leclercet előbb Pérez, majd pedig Bottas is megelőzte, az utolsó helyről rajtoló finn már negyedik volt a 34. körben.
Az élen álló McLarenekre Pérez és Bottas is felzárkózott, az első négy 5 másodpercen belül haladt egymáshoz képest. Ebből a csatából Pérez szállt ki képletesen, miután kapott egy 5 másodperces időbüntetést pályaelhagyás miatt, Leclerc megelőzésénél szabálytalankodott a mexikói. Az első négyből Bottas tűnt a leggyorsabbnak, sorra futotta a leggyorsabb köröket. A 43. körben majdnem megelőzte Pérezt, de a mexikói vissza tudott jönni elé. Ezzel tovább csökkent Bottas esélye, hogy befogja a McLareneket. Hét körrel a futam vége előtt már majdnem 5 másodperce volt tőlük, Ricciardo még tudta növelni a tempót, Norris pedig tartotta a második helyet.
A hátralévő körökben már nem változott az élmezőny sorrendje, Ricciardo F1-es pályafutása nyolcadik győzelmét szerezte Monzában, az elsőt a McLarennel. A dobogón a tőle megszokott cipőből ivással ünnepelte a sikert az ausztrál.
A McLaren 9 év után, a 2012-es Brazil Nagydíj után tudott újra versenyt nyerni az F1-ben, rögtön kettős győzelemmel tértek vissza a csúcsra.
Norris lett a második a másik McLarennel, Pérez büntetésével Bottas jött be a harmadik helyre, mögöttük Leclerc-Pérez-Sainz-Stroll-Alonso-Russell-Ocon volt a top 10 sorrendje. A Mercedeshez igazoló George Russell megint pontot szerzett a Williamsszel.
Hamilton és Verstappen nullázása miatt nem változott a világbajnokság állása az élen, 14 verseny után 226,5 pontja van Verstappennek, 5 pont az előnye Hamiltonnal szemben, Bottas 141 ponttal a harmadik.
A világbajnokság állása, pilóták:
- Verstappen: 226,5 pont
- Hamilton: 221,5 pont
- Bottas: 141 pont
A világbajnokság állása, csapatok:
- Mercedes: 362,5 pont
- Red Bull: 344,5 pont
- McLaren: 215 pont
A világbajnokság két hét múlva az Orosz Nagydíjjal folytatódik.