A FIFA fegyelmi vizsgálatot indított a magyar–angol rasszista incidensei miatt

2021. szeptember 3. – 20:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) fegyelmi eljárást indított a magyar–angol világbajnoki selejtezőn tapasztalható szurkolói rasszizmus miatt, közölte a szervezet.

A FIFA pontlevonással, zárt kapus mérkőzésekkel, sőt kizárással is büntetheti a magyar csapatot, ha bebizonyosodnak a vádak.

„A mérkőzésről készült jelentéseket elemezve a FIFA fegyelmi eljárást indított a tegnap esti Magyarország–Anglia mérkőzésen történt incidensekkel kapcsolatban” – áll a szövetség közleményében.

„A FIFA ismételten szeretné leszögezni, hogy álláspontunk továbbra is szilárd, és határozottan elutasítjuk a rasszizmus, az erőszak, valamint a diszkrimináció bármely formáját. Egyértelműen a zéró tolerancia álláspontján vagyunk az ilyen visszataszító viselkedésekkel szemben a labdarúgásban” – írta a szövetség.

A FIFA már korábban jelezte, hogy megfelelő intézkedéseket fog hozni Magyarországgal szemben, az angol játékosokkal szemben elkövetett szeptember 2-i vétségek ügyében. Ahogy arról a Telexen is írtunk korábban, több angol játékos is jelezte, hogy rasszista bekiabálások érték, és az angol sportsajtó munkatársai is hallottak beszólásokat, huhogásokat, azt pedig látni is lehetett, hogy az első angol gól szerzőjét, Raheem Sterlinget megdobálták műanyag poharakkal, később egy fénygránátot is bedobtak a pályára.

Az angol szövetség (FA) rendkívül kiábrándítónak nevezte a történteket, míg Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: „Teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon.” A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy „tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból”.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteken közleményben azt írta: „A pályára lépő, a fénygránátot és a poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik.”

„Ellenük megtette/megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ. Az esetleges pénzbüntetést polgári peres eljárás keretében a szövetség az elkövetőkre hárítja, emellett a sportrendezvényekről történő 2 éves kizárásra számíthatnak az eljárás végén” – olvasható a szövetség honlapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!