Paralimpia: Osváth Richárd ezüstérmes tőrben

2021. augusztus 28. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ezüstérmet nyert a tőrözők A kategóriájában szombaton a tokiói paralimpián Osváth Richárd, aki merev jobb térde miatt versenyez a paralimpikonok között. A londoni paralimpián harmadik, Rióban második, 2017-ben pedig világbajnok Osváth három győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a negyeddöntőben 15-14-re verte Emanuele Lambertinit úgy, hogy az olasz már 10-4-re is vezetett ellene, írja az MTI.

Az elődöntőben az orosz Nyikita Nagajevvel könnyedén bánt el, majd a döntőben a kínai Szun Kanggal vívott, akit öt éve az elődöntőben legyőzött. Ezúttal azonban nem találta rajta a fogást, 15-7-re kikapott tőle.

A Törekvés SE 36 éves vívója a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A), szombaton pedig, pár órával korábban az asztaliteniszező Szvitacs Alaexa (S9) bronzzal fejezte be szereplését. Az asztaliteniszező Pálos Péter pedig megnyerte az elődöntőt, így vasárnap aranyéremért versenyez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!