Bronzérmet szerzett asztaliteniszben Szvitacs Alexa a tokiói paralimpián

2021. augusztus 28. – 07:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián – írja az MTI. A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos a csoportjában szerdán 3-1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3-0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3-0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként az elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek. A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és kiélezett mérkőzésen 3-2-re kikapott.

Szvitacs, aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).

Ezen a napon negyeddöntőzik még Pálos Péter (S11) és Major Endre (S1), illetve nyolcaddöntőzik Csonka András (S8).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!