Megnyerte az elődöntőt, vasárnap az aranyéremért megy Pálos Péter asztaliteniszező a paralimpián

2021. augusztus 28. – 07:42

Másolás

Vágólapra másolva

Megnyerte az elődöntőt szombaton, így vasárnap az aranyéremért játszhat az asztaliteniszező Pálos Péter az S11-es kategóriában a tokiói paralimpián – írja az MTI. A Londonban aranyérmes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik helyezett magyar játékos, aki enyhe értelmi fogyatékossággal született szerdán a dél-koreai Kim Csang Git 3-1-re verte, majd csütörtökön ugyanennyire győzte le a japán Kato Koját pénteki negyeddöntőben egy újabb hazai versenyző, Aszano Takasi volt az ellenfele, akinél úgy bizonyult jobbnak 3-2-re, hogy az első két szettet elvesztette.

A döntőért szombaton a védekező felfogású francia Lucas Créange-zsal csapott össze, és megint nagyon kiegyenlített, izgalmas küzdelemben harcolta ki a továbbjutást, végül 3-2-re győzött. Mindegyik szett a minimális, kétpontos különbséggel dőlt el. Az első és a harmadik Pálosé, a második és a negyedik a franciáé volt, pedig utóbbiban a magyar játékos 5-2-re és 6-3-ra is vezetett. Az utolsóban ugyancsak meglépett 6-3-ra, de megint jött a fordítás, sőt Créange 10-7-re elhúzott. Pálos azonban képes volt egyenlíteni, majd egy vesztett pontot követően, hármat ő hozott össze.

„A negyedik szett után egy kicsit már feladtam, nehezen találtam fogást a stílusán, de összejött, bár magam sem tudom, hogyan. (…) Megnyugtatott az utolsó szettben, hogy elfogadtam, bronzérmes leszek. Ez új erőt adott és sikerült behúzni. Embertelen fáradt vagyok, de holnap döntő és majd meglátjuk, ki a jobb” – mondta győzelme után.

A BVSC-Zugló 35 éves asztaliteniszezője vasárnap az ausztrál Samuel Philip von Einemmel csap össze, magyar idő szerint 10:45-kor.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!