Szoboszlai Dominikot a forduló legjobbjának választották a Bundesliga honlapján

2021. augusztus 23. – 11:42

frissítve

Szoboszlai Dominikot a forduló legjobbjának választották a Bundesliga honlapján
Szoboszlai álomszerűen, két góllal mutatkozott be a Lipcsében – Fotó: Hendrik Schmidt/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az első fordulóban még csereként vették számításba – a Lipcse kikapott Mainzban –, a másodikban viszont már kezdett Szoboszlai Dominik a Lipcsében, és a meccs legjobbja lett, két fontos gólt szerzett. A Lipcse a Stuttgartot 4-0-ra verte hazai pályán. Az elsőt egy remekül eltalált lövéssel érte el még 0-0-s állásnál a 38. percben, a másodiknál szüksége volt egy kis szerencsére, amikor a bal oldalról a kapu elé lőtte a labdát, és végül senkit sem érintve vágódott a bal kapufa mellé.

A Bundesliga honlapján őt választották a forduló játékosának. A 20 éves középpályás így értékelte a teljesítményét:

„Leírhatatlan, amit érzek azok után, hogy hét hónapig nem játszhattam. Mindennap keményen dolgoztam és hittem magamban. Nagyon boldog vagyok a teljesítményem miatt.”

Szoboszlai még tavaly januárban igazolt át Salzburgból Lipcsébe 20 millió euróért, de egy makacs és elhúzódó sérülés, szeméremcsont-gyulladás megakadályozta abban, hogy játszani tudjon. A magyar válogatott júniusi Európa-bajnoki mérkőzéseit is kénytelen volt kihagyni, nem lehetett megkockáztatni a játékát.

Csapattársa, Emil Forsberg úgy jellemezte a magyar játékost, hogy két fantasztikus gólt szerzett, és biztos benne, hogy még többet fognak látni tőle, mert óriási tehetség. Szoboszlai volt egyébként a tizedik magyar, akinek sikerült dupláznia a német bajnokságban, a sort még Détári Lajos nyitotta.

A szakvezető, Jesse Marsh, aki korábban a Salzburgnál is az edzője volt, a középpálya jobb szélén vetette be, elsősorban támadó feladatokat kapott. A már említett Forsberg az előretolt csatár, Andre Silva mögött játszott, Szoboszlai mellett.

„Vannak játékosok, akik erősek, mások technikásak, vannak taktikailag nagyon érettek. Vannak, akik jól védekeznek, vagy sokat futnak. Dominik azért különleges, mert mindezekkel a tulajdonságokkal egyszerre rendelkezik, és ezeket a képességeit remekül kombinálja”

– így jellemezte Marsh Szoboszlait.

A tekintélyes szaklaptól, a Kickertől 1,5-ös osztályzatot érdemelt ki Szoboszlai, ők is beválasztották a forduló válogatottjába, de náluk a leverkuseni Moussa Diaby lett a forduló legjobbja, aki a legjobb jegyet, az egyest kapta.

Sallai Roland a Freiburg színeiben góllal vette ki a részét a Dortmund legyőzéséből, őt a Kicker hármasra értékelte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!