Messi átigazolt, de hogyan lesz világverő csapat a sztárokkal teli PSG-ből?

2021. augusztus 11. – 19:00

frissítve

Messi átigazolt, de hogyan lesz világverő csapat a sztárokkal teli PSG-ből?
Messi az őt bemutató rendezvényen a PSG stadionja előtt Párizsban 2021. augusztus 11-én – Fotó: PSG – Paris Saint-Germain / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap még Barcelonában könnyek közt beszélt arról, szeretett volna maradni, kedden már Párizsban volt az argentin Lionel Messi. A vasárnapi torokszorító jelenetek mostanra már egy kicsit más optika alá esnek.

A PSG kedd este jelentette be hivatalosan a szerződtetését, ami két évig köti hozzájuk a 34 éves játékost, és ha úgy alakul, egy évvel meghosszabbítható. Nettó 25 milliós eurós keresetről szóltak az első hírek. A Barcelonának anyagi gondjai vannak, egymilliárd eurós adósságot halmozott fel, az argentin szerződése lejárt, de már tavaly is el akart menni, csak akkor nem jelezte időben a távozási szándékát.

A Bayern München sportigazgatója, Oliver Kahn volt talán az első, aki véleményt mondott az ügyletről, és feltette a kérdést, vajon működni fog az a gyakorlatban, ami a tervezőasztalon? A bajorok ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában a nyolc között épp a franciákkal szemben estek ki, míg tavaly a két csapat egymás ellen játszotta a BL-döntőt, amit a Bayern nyert meg 1-0-ra. Az ő megszólalása azért fontos, mert a riválisokat is meglehetősen foglalkoztatja, milyen lesz a jövő PSG-je. Kahn arról beszélt, izgalmas feladat lesz, ennyi sztár miként játszhat majd egy helyen. És még talán ennél is nagyobb kérdés, ki fog itt védekezni?

Ilyen csatársort a videójátékokban lehet összerakni

„Láttam egy nagyon szellemes mémet, amin Pochettino edző feje fölött ott van a kívánságlista. Donnarumma, Hakimi, Ramos, Wijnaldum, Messi. Az első öt pipa, mindegyik klasszist megszerezték. Pogba volt talán még a listán, de a lényeg nem is ez. Ilyen névsor láttán, ha nem működik valami, az edző milyen indokot hozhat fel? Miért nem működik a csapatjáték? Ez lesz a legnehezebb feladata Pochettinónak. Valahogy egy olyan működőképes gépezetet kell varázsolnia, amivel megnyerik a BL-t, mert a francia bajnoksággal nyilván már senki sem elégszik meg.

Ilyen támadópotenciál egy csapatban sincs, a Playstationön sem lehetne jobban összeválogatni egy csatársort. Mbappé, Neymar és Messi, és még ott van di Maria is. De itt kellene valakinek védekeznie is. Mert az elképzelhetetlen, hogy mindig náluk legyen a labda, és egészen biztosan kontrázni fog az ellenfelük. A galaktikus Real Madridban ritka fontos szereplő volt Makelele, aki összeszedte a labdákat.

Azt a robotolást, amit N’Golo Kante megtesz a Chelsea-ben, egyelőre nem látszik, hogy a PSG-ben ki tölti be ilyen magas szinten. Nem lesz könnyű megtalálni, melyik felállásban lesz a leghatékonyabb a csapat” – értékelt a Telex szakértője, Hrutka János.

Kézenfekvő lenne, hogy 4-3-1-2-es felállásban játsszon a PSG, amiben Messi lenne a két csatár mögötti visszavont pozícióban. Elöl a két csatár, Mbappé és Neymar, mögöttük Messi, hamis kilencesben. Luis Enriuqe 2015-ben már megpróbálkozott egy olyan hadrenddel, amikor az argentin igen sokszor visszalépett a középpályára, a spanyol sajtó el is nevezte leocampista pozíciónak. Ez az elnevezés Messi keresztnevéből és a középpályásból (centrocampista) olvadt össze. Amikor így visszalépett, élesen keresztbe tudta lőni bármelyik oldalra a labdát, és a kapu elé is tudott érkezni.

Neymar és Mbappé egy 2021. májusi meccsen a PSG színeiben – Fotó: Xavier Laine / Getty Images
Neymar és Mbappé egy 2021. májusi meccsen a PSG színeiben – Fotó: Xavier Laine / Getty Images

A 4-2-3-1-es felállás egészen új formációt teremthetne, amiben Mbappé a középcsatár, mögötte fel lehetne küldeni di Maria–Messi–Neymar triót, és Gueye, valamint Paredes lehetne a két védekező középpályás. A 4-3-3-as felállás is egy opció, de egy védekező feladatokat is ellátó középpályás nem biztos, hogy elég lesz ilyen szintű csatársor mellett.

„A PSG kerete nagyon mély, ez vitán felül áll, mindig rácsodálkozunk. A frissen igazolt holland Wijnaldum is bármikor bevethető, neki el kell majd fogadnia, hogy itt adott esetben többet kell hátralépnie, mint a Liverpoolban tette. És ott van még az olasz Verratti, akinek a szervezőkészségét is fontos kiemelni.”

Neymar látszólag azért ment el Barcelonából, hogy majd az új csapatában kiléphet Messi árnyékából, BL-sikerre vezetheti a klubot, trófeákat nyerhet, és nyilván közelebb lesz az Aranylabdához is, ami nem csak titkon az egyik ambíciója. Most újra együtt játszanak, és nagy kérdés lesz, hogy ebben a formációban hogyan tudják kiegészíteni egymást. Az Athletic arra hívta fel a figyelmet, hogy a Barcelona támadásaiban jelentős szerepet játszott az argentin, a támadások 18,8 százaléka rajta futott keresztül. Neymar még ennél is fontosabb szereplője volt a PSG támadásainak, nála ez a szám 22 százalék, de csak egy labda van. Ha ők egymást keresik, könnyen előfordulhat, hogy odalesz a helyzet, ha nincs váratlan megoldás, a védekező csapatot segítik, amelyik vissza tud állni, és be tudja magát ásni a kapuja elé.

Neymar eddig szabad kezet kapott a PSG edzőitől – Emery, Tuchel és Pochettino sem szorította korlátok közé –, azt csinált a pályán, amit akart, míg a Barcelonánál elsősorban a bal oldalt kellett bejátszania, a helyzeteit ott is alakította ki. Két olyan játékost nem bír el egy csapat, akik szabadon mozognak, és eközben nem védekeznek semmit.

Pochettino két részre bonthatja a csapatot, úgy rotál, hogy a BL-ben és a bajnokságban változnak a szereplők, de mivel Messire lesz kíváncsi mindenki otthon és idegenben is, az ő mezeinek értékesítésétől remélnek plusz bevételt, ezért neki mindkét sorozatban ott lesz a helye a kezdőben. A PSG elnöke, Nasser el Khelaifi már rögtön jelezte, a rivális klubok elnökei köszönetet mondtak neki, amiért a francia bajnokságba csábították Messit. Úgy értékelték, a francia ligára nagyobb figyelem irányul, a bajnokság színvonala is jobb lesz.

Amire a következő szezon választ ad: megöregedett-e Messi?

Messi a 2019-2020-as szezonban a lejátszott meccspercek 84 százalékát a pályán töltötte, a legutóbbi szezonban még ennél is többet, 88 százalékot játszott, alig cserélték le. A lövőhelyzetek kialakításában majdnem 30 százalékos részt vállalt. A PSG-ben Neymar a sérülései miatt a meccsek felét sem töltötte a pályán.

Neymar és Messi a Copa America döntőjében Brazília és Argentína színeiben 2021 júliusában – Fotó: Wagner Meier / Getty Images
Neymar és Messi a Copa America döntőjében Brazília és Argentína színeiben 2021 júliusában – Fotó: Wagner Meier / Getty Images

Messi az előző, viszonylag csendes szezonjában is betalált 30-szor a spanyol bajnokságban, a La Ligában, és 11 gól passz került a neve mellé. Összehasonlításként: Lewandowski 41-szer volt eredményes a Bayernben, hétszer készített elő találatot. Vagyis egyáltalán nem zárt egy olyan szezont, amikor szembetűnő lett volna, hogy már nem annyira gyors, hogy a reakcióideje sem az igazi. Inkább azt lehetett látni, hogy még mindig ő a Barcelona. Párizsban más helyzete lesz, nem fogja tudni annyira uralni a klubot, mint a katalánokat, még ha a két klub sikeressége össze sem vethető egymással.

A PSG-nek figyelmeztető jel lehetett már tavalyról, hogy három 1-0-s vereséget szenvedett, Lille-ben, Marseille-ben és Lyonban is kikapott, és akkor hiába játszottak támadó felfogásban, a kapu előtt megbénultak a játékosok. Messi e tekintetben is változást hozhat, mert a védelem figyelmét nyilván még sokkal jobban leköti, mint mondjuk a német Draxler.

A lelki felkészítés Pochettino egyik fontos feladata lesz, megértetni a sztárokkal, ha valaki nem játszik, attól még fontos láncszeme a csapata, mert majd hamarosan rá fog kerülni a sor. Lőw Zsolt tudna arról mesélni, hogy amikor a párizsiak másodedzője volt, mennyit kellett foglalkoznia a lelkekkel, és mennyire nem volt egyszerű az edzéseken is komoly munkára sarkallni a játékosokat, mert sokkal jobban szerettek meccseket játszani, mint edzeni. Pochettino a Tottenhamnél jól dolgozott, most egy olyan kihívást kapott, amit a sztáredzők közül is ingyen elvállalnak, neki pedig még fizetést is adnak érte. Aztán ha felsül, akkor még mindig jöhet a jelenleg munka nélküli Zidane, aki már tudott olyan csapatot kezelni, ahol ennyi sztár volt egyszerre a pályán és az öltözőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!