Kikapott a férfi pólóválogatott a görögöktől az olimpiai elődöntőben, a bronzért játszhat vasárnap

2021. augusztus 06. – 08:20

frissítve

Kikapott a férfi pólóválogatott a görögöktől az olimpiai elődöntőben, a bronzért játszhat vasárnap
Märcz Tamás ad tanácsokat a magyar vízilabda-válogatottnak – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar vízilabda-válogatott a csoportkör után az elődöntőben is kikapott Görögországtól az olimpiai tornán, ezúttal 9-6-ra. Märcz Tamás csapata így a bronzéremért játszhat a spanyolokkal vasárnap.

Mérkőzés előtt

A magyar válogatott a 2016-os riói olimpián az ötödik helyen végzett, és ezt már túlszárnyalta Märcz Tamás csapata a legjobb négy közé jutással, és egy győzelemmel már az érem is biztosítható. A döntőbe jutásért a válogatott azzal a Görögországgal küzd, amelyik az olimpiai torna csoportkörében 10-9-re megverte Magyarországot. A válogatott akkor a rosszabbik arcát mutatta, rengeteg helyzetet elpuskázott, és a védelem sem működött tökéletesen. Azóta emelt a szinten Märcz válogatottja, így önbizalommal várhatja az elődöntőt. A görögök a csoportgyőzelem után Montenegróval játszottak a negyeddöntőben, és egy 10-4-es könnyed győzelemmel léptek tovább. Érdekesség, hogy a 2016-os olimpián is kétszer játszottak a magyarok a görögökkel, akkor a csoportmeccsen 8-8-as döntetlen, az 5-6. helyért játszott meccsen 12-10-es magyar győzelem született.

„Azt gondolom, elég jók vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük a görögöket. Nem voltunk rosszak az első csoportmeccsen sem ellenük, akkor talán egy kicsit rajtunk múlt az a siker. Valaki, valami úgy akarta, hogy ezen az ágon legyünk, nincs bennem hiányérzet. Visszakaptuk őket, megvan a lehetőség, hogy bebizonyítsuk, jobbak vagyunk, és rajtuk keresztül el lehet jutni a döntőbe, szerintem képes a csapat erre. Az biztos, hogy a horvát meccshez hasonlóan most is nagyon kemény küzdelem lesz vízben. Letette a névjegyét a görög csapat ezen a tornán, fel kell kötnünk a gatyát. Sokan beszéltek itt a szerbekről, a spanyolokról, a horvátokról, aztán itt van az elődöntőben a görög csapat, amelyik egyébként egy kicsit defenzívebb játékstílust képvisel.

Szeretik kevés gólon tartani az ellenfeleket, össze is állt a védelmük itt Tokióban, jól véd a kapusuk is. De mi sem panaszkodhatunk. Nagyon nehéz lesz, talán a legintelligensebb és legtudatosabb játékot játsszák a görögök, nagyon türelmesek, kivárják a megfelelő alkalmat a góllövésre. A legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy bejussunk a döntőbe”

– mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány a negyeddöntő után.

Első negyed (2-1)

A magyaroknak sikerült elhozni a labdát a első ráúszásnál, Erdélyi vállalta el a lövést a támadás végén, de Zerdevasz fogta. Utána a görögök is gyorsan ellőtték, nálunk Nagy Viktor volt résen. A következő magyar lövés sem volt pontos, a kapufán csattant a labda, majd a görögök megkapták az első emberelőnyt. Geninduniasz lövése viszont elakadt Jansik blokkjában a második perc végén. Nagyon nem akart gól születni, mert Zalánki is a kapufát találta el, majd Nagy Viktornak két méterről sem lehetett betalálni. A görög csapat újra fórba került, de remekül védekezett a magyar csapat, megint jó ütemben érkezett egy blokkoló kéz.

Stylianos Argyropoulos Kanakakis Zalánki Gergő ellen – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Három és fél perc után először került előnybe a válogatott, Hárairól állítottak ki egy görögöt, de mi sem tudtunk élni a fórral, Manherczet is blokkolták, négy perc után is maradt a 0-0. Zalánki következett lövéssel, de az ő kísérletébe is belenyúltak. Mindkét oldalon elég kapkodó volt a játék. A magyarok megint kivédekeztek egy támadást, majd újra fórt kaptak, de a hatodik lövés sem ment be, újra Zalánkit blokkolták. 1:29-nél aztán megszületett az első gól, Argiropulosz talált be éles szögből, emberelőnyből (1-0). A következő magyar támadás megint eredménytelen lett, a görögök viszont belőtték a következő emberelőnyüket, a jól megjáratott labdát Geninduniasz lőtt el, ekkor még védett Nagy, de a kipattanót már bevágta Kapucisz (2-0). Már nem maradt sok ideje a magyar válogatottnak, de Vámos jó ütemben még szépített a negyed vége előtt (2-1).

Második negyed (1-1)

A második negyed is magyar labdaelhozatallal kezdődött, majd menetrendszerűen kiállítottak Hárairól egy játékost. Zalánki is folytatta az eddigi mintázatát, újra blokkba lőtt. A görögök kíméletlenül kihasználták a saját fórjukat. Argiropulosz Zalánkiról lőtt gólt újra (3-1). A következő támadásnál Zalánkira jött ki megint a lövés, és ezúttal nem hibázott, a bal alsó sarokba pattintott (3-2). A második perc végén jó csapatvédekezést mutattunk be, de az emberelőnyös figurát túljátszottuk. Az egyenlítésre kétszer is lehetőséget kaptunk, másodjára Zalánki írhatott fel magának egy újabb kihagyott helyzetet, kapufán csattant a lövése. A görögöknek sem ment jobban, egyik fórjuknál lőni sem tudták, a következő támadásuknál Nagy olvasta nagyszerűen a játékukat. 1:49-nél kettős kiállítást ítéltek meg a bírók, öt az öt ellen játszottak a csapatok. Manhercz távolról pattintott egyet, de nem jelentett veszélyt a kapura. A görögök idegeit előbb Nagy, majd egy remek szerelés borzolta, a magyar csapat pedig remek lehetőséghez jutott 15 másodperccel a negyed vége előtt. Többször is oldalt váltott a csapat, de a centerezésnél megszerezték a görög védők a labdát.

Harmadik negyed (2-2)

Ezúttal a görögök hozták el a labdát, és gyorsan kaptak egy emberelőnyt. Funtulisz kapufát talált, majd Nagy védett az első perc végén. Mi is kaptunk egy fórt, amit Pásztor Mátyás használt ki, közvetlenül a felső léc alá vágta, nem volt esélye Zerdevasz kapusnak (3-3). A gólt rögtön megfejelte a válogatott egy emberhátrány kivédekezésével, majd Jansik egy távoli ejtéssel próbálkozott. Ez is csak a kapufáig jutott. 4:36-nál gyors labdajáratás végén Argiropulosz megint eredményesen zárt le egy emberelőnyt (4-3). Nálunk Pásztor próbálkozott újra távolról, Zervedasz azonban fogta a váratlanul elengedett és megpattanó lövést. A következő támadásnál Pásztor nem lőtt, hanem remekül játszott be a centerünkhöz, Hárairól gyorsan ki is szórtak egy görögöt. Märcz Tamás erre rögtön időt kért, kulcsfontosságúnak érezte a helyzetet.

Pásztor Mátyás gólöröme – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Az időkérés be is jött, végre jó sebességgel járt a labda, Manhercz pedig megvillant végre (4-4), még három perc maradt a negyedből. Nem sokkal később kiderült, hogy a görögök is tudnak kapufát lőni, Vlahopulosz bombája pattant le róla. A vezetést nem tudta átvenni a magyar csapat, Varga lövését fogta a kapus emberhátrányban. Argiropulosz foghatatlannak tűnt, egy látványos centergóllal vezettek újra a görögök (5-4). Utána az egyenlítési esély is elillant, mert egy emberelőnyös helyzetben még lövésig sem jutottunk el. A szűk fél percet a görögök sem tudták kihasználni, majd a maradék 12 másodpercet mi sem.

Negyedik negyed (4-2)

Az utolsó negyedben is a görögök sprinteltek jobban, az övék volt az első támadás, ami egy kapufával zárult, Vlahopulosz villant. A magyar csapat az emberelőnyénél eléggé kapkodott, nem járt igazán pontosan körben a labda, úgy tűnt, hogy el is veszítik a labdát, de végül Manherczhez került, aki megint csodálatosa lőtt (5-5). Görögország hamar visszaszerezte az előnyt, Funtulisz szerzett gyors gólt (6-5). Elöl kicsit statikusnak tűnt a válogatott, Vámos is kényszerűségből vállalta el távolról, természetesen elakadt a lövése a blokkban. A görögök a kétgólós előnyért támadhattak, amire még nagyobb esélyük volt Hosnyánszky kipontozódásával 5:24-nél. Időkérés után folytatódott a játék. A fórt megint jól használta ki Görögország, Vlahopulusz bombázott a jobb oldalról (7-5).

Ezután Manhercz helyzete kimaradt, de Varga klasszis megoldást választott, finom csuklóval helyezte a kapuba a labdát, ez akár önbizalmat is adhat a magyar csapatnak (7-6), négy perc maradt. A görögök belőtték az előnyüket, Gkiuvecisz talált be, újra kétgólos lett a különbség (8-6). A bírók ezután két kontrafaultot fújtak, de egy perc elveszett a meccsből. Ezután centerezni próbáltunk, de nem jött a szokásos kiállítás, Szkumpakisz pedig egy távoli lövéssel büntetett 2:18-cal a vége előtt, nagyon kevés idő maradt egyenlíteni (9-6). A helyzet elég reménytelennek tűnt, amikor 2 perccel a vége előtt blokkolták Angyalt. A görögök pedig már az idővel kezdtek játszani. 1:18-nál is háromgólos volt a különbség, ráadásul Görögország támadhatott. Ezután már nem esett gól, az utolsó magyar lehetőséget is fogta a görög kapus, és ez azt is jelentette, hogy Görögország másodjára is megverte az olimpiai tornán Magyarországot.

A görögök ünneplik győzelmüket – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Mérkőzés után

„A görögök nagyon jól játszottak, megmutatták, hogy tudnak még a csoportmeccsnél is jobban játszani. Nagyon nehéz falat építettek, nem jó döntéseket hoztunk a támadásoban, Egyszer-egyszer korán lőttünk, meg akaratuk a felállt védelmet előzni, de valahogy mégis odaértek. Amikor megjárattuk a labdát, akkor lassúak voltunk. Egy-egy gólt találtak kívülről is. Nagy bennem a csalódottság, ennél tudunk jobbat játszani. Jobban ki kellett volna kaparni ezt a sikert. Sok játékosukat ki tudtuk kapcsolni, de előléptek olyan játékosok, akik általában nem főszereplők, találtak olyan embereket, amikor a húzóemberek nem tudták megoldani a helyzetet. Gyorsan fel kell állni ebből, mert éremért játszunk majd. Szerintem maradt bennünk” – nyilatkozta Märcz Tamás szövetségi kapitány a mérkőzés után.

„Sokkal jobban haraptak a görögök, blokkoltak vagy 15-öt, 20-at, mellé a kapus nagyon jó volt. Visszajöttünk többször is ikszre, volt esélyünk vezetni, de kihagytuk az előnyöket. Bízom benne, hogy fel tudunk állni a bronzmeccsre, az érem, az mégis csak érem” – értékelt az M4 Sportnak a Jansik Szilárd. Péntek délután az is eldőlt, hogy görög-szerb döntő lesz, vagyis a magyar válogatott a spanyolokkal játszik a bronzéremért.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!