Olimpiai elődöntő: Magyarország–Spanyolország 6-8

Legfontosabb

2021. augusztus 5. – 12:41

frissítve

Olimpiai elődöntő: Magyarország–Spanyolország 6-8
Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A női vízilabdatorna második elődöntőjét játszotta a spanyol és a magyar csapat. A győztes Spanyolország lett, amely végig dominálta a mérkőzést, volt négygólos előnye is. Ellenfelük a szombati döntőben az Egyesült Államok lesz, míg a mieink a bronzmeccset az oroszokkal játsszák, akik ellen a csoportkörben 10-10-es döntetlent értünk el.

4. negyed (2-0)

Az utolsó ráúszást megint megnyertük, de ezzel eddig sem sokat értünk. Most sem, a támadásunk elhalt, de szerencsére a spanyolok kettős emberelőnyből sem tudták növelni az előnyüket, igaz, aztán a mieink sem, Keszthelyi ejtése mellé ment. A következő lövése viszont nem, 5:40-nél Keszthelyi betalált, 5-8.

A mieink 4:51-nél kettős emberelőnybe kerültek, Vályi Vanda 4:38-nál be is lőtte, 6-8. A spanyolok újabb emberelőnyét tudtuk kivédekezni, de a megúszás után Vályi kapufát lőtt, ismét nem sikerült egygólos hátrányra feljönni. Mindkét kapu előtt sorra maradtak ki a helyzetek, Garcia egy percen belül két kapufát is lőtt szerencsénkre. Gyöngyösiről 1:54-ről kiállítottak egy spanyolt, de elkapkodtuk az akciót, elakadt a lövés.

Vályi Vanda – Fotó: Angela Weiss / AFP
Vályi Vanda – Fotó: Angela Weiss / AFP

Az utolsó perc kezdeténél Gurisatti lövését védte a spanyol kapus, ezzel eldőlt a mérkőzés. Bár a spanyolok nem lőttek gólt, 21 másodpercünk maradt, és kétgólos volt a hátrány. Ez így is maradt, az utolsó negyedben hiába játszottunk jól, túl sok ideig játszottunk három- és négygólos hátrányban.

3. negyed (2-3)

Szabálytalan volt a spanyol ráúszás, mi támadhattunk, gyorsan emberelőnyt kaptunk, ez már a hetedik magyar fór volt a mérkőzésen. Szilágyi Dorottya be is lőtte, ötödik lövéséből ez volt a második gólja. A spanyolok viszont Ruiz góljával nyomban visszaállították háromgólosra a különbséget (3-6).

Egy blokkolás után kettő az egyben úsztunk a spanyol kapusra, de Keszthelyi ziccerét védte a kapus, Laura Ester. Magyari nagy védése után újabb megúszás jött, ebből pedig büntető. Szilágyi bedobta, ezzel ismét feljöttünk mínusz kettőre. Magyari újabb bravúros védést mutatott be emberhátrányban, az újabb támadásban ismét emberelőnybe kerültünk, de Szilágyi a felső lécre lőtt a negyed közepénél. A spanyolok viszont nem hibáztak a következő támadásnál, Ruiz 2:52-nél ismét háromra növelte az előnyüket egy pattintott lövéssel (4-7).

Emberelőnybe kerültünk 1:48-nál, de azonnal eladtuk a labdát, majd a spanyolok kerültek emberfórba, és bár abból kapufát lőttek, maradt náluk a labda, majd mi ismét hátrányba kerültünk, és Garcia behúzta centerből (4-8).

2. negyed (2-3)

Ismét magyar labdaszerzéssel végződött a ráúszás, de a támadásunkból nem lett gól, utána viszont Tarrago lövését blokkoltuk, majd egy spanyol ejtés lett kapufa. A mieink ellen is megítéltek egy támadóhibát felúszás közben, de Tarrago újabb próbálkozása nagyon gyenge volt. Az újabb magyar támadás ismét támadóhibával ért véget, Espar viszont messziről nem hibázott, 0-3.

A kapu közelében mindkét csapat zártan védekezett – a spanyolok főleg, Parkes ellen sorra fújták be a kontrákat a spanyol kapunál –, de míg a spanyoloknak legalább a távoli lövései pontosak voltak, nálunk azok sem működtek, és az emberelőnyöknél is tompán játszottunk. Egy spanyol lövés újabb videózás jött, ismét megúsztuk a gólt, majd Szilágyinak 4:39-nél sikerült előnyből gólt lőnie (1-3). A kapott gól utáni akciót előnyből se tudták góllal zárni a spanyolok, de aztán mi is hiába kerültünk előnybe, Garda távolról fölé lőtte.

Espar viszont nem, 2:56-nál meglőtte mai harmadik gólját, 1-4, ráadásul Gyöngyösi ellen is befújtak egy támadóhibát, a lefordulás után Forca négyre növelte a spanyol előnyt. Bíró Attila hiába kérte ki az első idejét, az újabb előnyt is kihagytuk. 17 másodperccel a vége előtt Illés hozta fel mínusz háromra a csapatot, így maradt némi remény a folytatásra.

Illés Anna lövése – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters
Illés Anna lövése – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

1. negyed (0-2)

A ráúszást Vályi Vanda nyerte, ahogy az eddigi 16-ból 15-öt. Az első akcióból Garda lőtt mellé, de a spanyolok felúszás közben szabálytalankodtak, így visszakaptuk a labdát, majd emberelőnybe is kerültünk, de Szilágyi lövése is mellé ment. A következő támadásnál a spanyolok is kaptak egy, majd még egy emberfórt, de kettős előnyből se tudtak gólt lőni, Tarrago pattintotta pontatlanul a vízre a labdát.

Ezután ismét kihagyott magyar előny jött, majd a spanyoloknak előny se kellett, Espar 5:34-nél akciógólból szerzett vezetést (0-1). A magyar támadás ezúttal sem hozott gólt, centerünk, Parkes szabálytalankodott (ellene már a holland meccsen is több támadóhibát fújtak be). A negyed felénél, 4:01-nél Ortiz távoli, kapulécről vízre vágódó lövése után kellett videózni, noha gólnak tűnt, végül nem adták meg.

A magyar csapat elég pontatlan és tanácstalan volt támadójátékban, a harmadik előnyünket is egy gyenge, középre irányuló lövéssel zártuk, majd Szilágyi lőtt kapufát. A másik oldalon 2:51-nél Ortiz már lőtt egy szabályos gólt (0-2). Keszthelyinek ismét csak kapufát sikerült lőni, ekkor már 0/7 volt a lövésmutatónk, szerencsére Ortiz távoli lövése is kapuléc lett, az eredmény már nem változott.

Mérkőzés előtt

Magyarország és Spanyolország játssza a második elődöntőt a tokiói olimpia női vízilabdatornáján (az elsőn az amerikaiak megverték az oroszokat, így újabb címvédésre készülhetnek). A két csapat tavaly szintén elődöntőben találkozott, akkor is, a legutóbbi olimpiai meccsünkön is a spanyolok győztek, szóval lenne miért visszavágni.

A spanyol női vízilabda-válogatottal legutóbb rangos világversenyen szintén egy elődöntőben találkoztunk: a tavaly budapesti Európa-bajnokságon 11-10-re vertek minket (a két csapat elmúlt 11 meccséből 9-et ők nyertek), majd a döntőben az oroszokat is legyőzték. A spanyol csapat egyszeres világbajnok, az elmúlt két világbajnokság ezüstérmese – mindkétszer az amerikaiak mögött –, olimpiákon azonban nem ment nekik ilyen jól, csak egyszer jutottak a négy közé, 2012-ben Londonban. Ahol az elődöntőben szintén minket vertek (10-9-re), majd a döntőben kikaptak, ahogy a vb-ken is, az amerikaiaktól.

Fotó: Buda Mendes / Getty Images
Fotó: Buda Mendes / Getty Images

A mieink kétszeres világbajnokok (1994, 2005), de az elmúlt hét vb-n csak egyetlen dobogós helyezésünk volt (2013-ban bronzérem). Az elmúlt három olimpián háromszor is bejutott a csapatunk az elődöntőbe, de mindháromszor negyedik lett. Szóval egy győzelemmel történelmet írnánk, ahogy már azzal azt írtunk, hogy legyőztük a csoportban az USA-t.

A mai meccs előtt azt is mondhatjuk, hogy ami nem ment az egyiknek, azt megcsinálta a másik – legalábbis ezen az olimpián. A spanyolok ugyanis úgy nyerték meg a csoportjukat, hogy egyetlen vereségüket (13-14) azoktól a hollandoktól szenvedték el, akiket mi győztünk le a negyeddöntőben 14-11-re, míg a mieink úgy lettek a csoportban másodikat, hogy egyetlen vereségünket attól a Kínától szenvedtük el (9-11), akiket a spanyolok vertek a negyeddöntőben (11-7).

Nézzünk néhány statisztikát! A spanyoloknál Laura Ester Ramos a csoportkörben még csak 37 százalékkal, de a kínaiak elleni negyeddöntőben 61 százalékkal védett, nálunk Magyari Alda a csoportban 39, majd a hollandok ellen 42 százalékot nyújtott. A mai meccsen játszik egymással a torna két legjobb ráúszója, Vályi Vanda (15/16) és Espar Llaquet (10/14). A spanyolok legjobb góllövője a 16 gólos Bea Ortiz, nálunk 10 góllal Gurisatti Gréta a legeredményesebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!