Megrongált ágyakat, a falban lyukat hagytak maguk után hazautazó ausztrál olimpikonok

2021. augusztus 3. – 16:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztrál sportolók megrongálták az ágyakat a szobáikban, és egy egy lyukat is hagytak a falban, mielőtt hazaindultak, jelentette be az ausztrál olimpiai bizottság. Több sportoló a hazafelé tartó repülőn is „megengedhetetlenül viselkedett” pénteken, írja a BBC.

Azonban az ausztrál szervezet alelnöke, a tokiói olimpiai részvételért felelő Ian Chesterman elmondta, hogy nem lesz fegyelmi következménye az eseteknek, mert az érintett sportolók elnézést kértek.

„Néhány fiatal hibázott, elfogadhatatlan állapotban hagyták a szobáikat” – mondta. Azonban szerinte az okozott kár nem volt nagy, és „nem túl nehéz megrongálni a kartonágyakat.” Szerinte mindenki tanul majd a hibáiból.

Chesterman nem nevezte meg az érintett sportolókat, és még a sportágat sem, amit képviselnek. A BBC szerint viszont az ausztrál futball- és rögbiszövetség is vizsgálódik a repülőút esetében, és elnézést kértek az ügy miatt az ausztrál olimpiai bizottságtól. Matt Carroll, az ausztrál olimpiai bizottság vezetője elmondta, hogy a légitársaságtól hivatalos panasz nem érkezett feléjük.

Az ausztrál rögbisek a negyeddöntőig jutottak, végül a későbbi győztes Fidzsitől kaptak ki a tokiói olimpián. A férfi futballválogatott a csoportkörben esett ki. Az ausztrál női futballcsapat viszont még versenyben van, csütörtökön a bronzért játszik az Egyesült Államokkal.

Az olimpiára készített kartonágyakat egyébként a jelek szerint annyira nem könnyű beszakítani: a múlt héten az izraeli baseballcsapat kért elnézést, miután játékosai egy TikTok-videóban extrém módon tesztelték az egyik olimpiai ágy teherbírását, amin a végén már kilencen ugráltak egyszerre, mire beszakadt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!