A kerékpáros időfutam győztese nem akart megállni, még a célvonal után is nyomta tovább

2021. július 28. – 12:47

frissítve

A kerékpáros időfutam győztese nem akart megállni, még a célvonal után is nyomta tovább
A szlovén Primož Roglič nyerte a kerékpár időfutamát a tokiói olimpián Fotó: Christian Hartmann/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A tokiói olimpián Primož Roglič nyerte az országúti kerékpár időfutamát, a szlovén annyira felpörgött, hogy meg sem állt a célvonalnál, még kétszáz métert megtett versenytempóban.

Roglič néhány héttel még a Tour de France nagy favoritja volt, de már a francia kör elején bukott, és sérülései miatt feladta a versenyt.

A szlovén jó időfutamosnak számít a mezőnyben, de azért egyáltalán nem mehetett biztosra. A világbajnok Filippo Ganna mellett két klubtársa, Wout van Aert és Tom Dumoulin, valamint Stefan Küng és a két évvel ezelőtti világbajnok, Rohan Dennis voltak a nagy riválisai.

Nagyjából akkor, amikor Roglič elindult, akkor ért célba Rigoberto Urán, aki átvette a vezetést a 39 fős mezőnyben. A kolumbiai 57:19-es időt hajtott a 44,2 kilométeres, elég hullámos pályán. Ez végül csak a 8. helyre volt elég, sorra javítottak az idején a mögötte indulók. Dumoulin több mint egy perccel volt gyorsabb, mint Urán, és már őt kellett letaszítani az első helyről.

Ez végül csak Rogličnak sikerült, aki nagyon erős tempót nyomott végig, még egy percet faragott a holland idején. A befutónál egy kicsit elbizonytalanodhatott, mert a célvonalnál nem engedett ki, még körülbelül kétszáz méteren át erőből hajtott.

Primož Roglič a síugrásból kölcsönzött telemarkkal ugrott a dobogó tetejére az időfutam eredményhirdetésénFotó: Michael Steele/Getty Images
Primož Roglič a síugrásból kölcsönzött telemarkkal ugrott a dobogó tetejére az időfutam eredményhirdetésénFotó: Michael Steele/Getty Images

Ganna, Dennis és Van Aert sem tudott aztán a közelébe kerülni, sőt ők is csak Dumoulin után tudtak besorolni, így Roglič nagy fölénnyel nyert. A szlovén síugró múltjára emlékezve telemarkkal (ez olyasmi mint egy mély támadóállás) ugrott fel a dobogóra. A Tour csalódása után ez nagy elégtétel lehetett számára, ahogy Dumoulinnek is a második hely. A holland bringás a télen pszichológiai problémái és motiválatlansága miatt hónapokra felhagyott a versenyzéssel, csak nemrég tért vissza a mezőnybe. Dumoulin és Roglič is a Jumbo-Visma tagja, amelyikben a bronzérmes Dennis a következő szezontól fog tekerni. A negyedik Stefan Küng négy tizedmásodperccel maradt le a dobogóról.

Eredmények:
férfi időfutam, 44,2 kilométer
1. Primož Roglič (szlovén) 55:04 – 48,16 km/h
2. Tom Dumoulin (holland) 56:05
3. Rohan Dennis (ausztrál) 56:08

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!