Tysonnak gondolta magát a marokkói bokszoló, megpróbált beleharapni ellenfele fülébe

2021. július 27. – 16:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A marokkói nehézsúlyú ökölvívó, Junesz Baalla egy pillanatra Mike Tysonnak gondolhatta magát a tokiói olimpián, amikor a nyolcaddöntőben megpróbált beleharapni ellenfele, az új-zélandi David Nyika fülébe – írja a BBC.

A jelenet a legjobb 16 közé jutásért vívott összecsapás harmadik, egyben utolsó menetében történt. A marokkói egy harapó mozdulatot tett ellenfel füle felé, de a fogvédője szerencsére megakadályozta, hogy sérülést tudjon okozni. A meccset Nyika végül simán, pontozással 5-0-ra nyerte.

„Megpróbálta leharapni a fülem, de szerencsére nem tudta teljesen bekapni, mert a fogvédője megakadályozta ebben, én pedig izzadtam. Egyszer már megharaptak a mellkasomon a Gold Coast-i Nemzetközösségi Játékokon, na de ez itt az olimpia” – nyilatkozta a meccs után az új-zélandi, aki pénteken a belarussz Uladzislau Smiahlikau ellen fog bokszolni a negyeddöntőben.

Baalla harapó mozdulata Mike Tyson és Evander Holyfield 1997-es legendás világbajnoki címmecsét idézte meg, ahol Tyson kiharapott egy darabot Holyfield fülcimpájából. Tyson ezért 15 hónapra tiltották el a boksztól.