Annak már vége, hogy egy futballistát néhány jó Eb-meccs után milliókért igazolnak le

Legfontosabb

2021. július 27. – 13:03

Annak már vége, hogy egy futballistát néhány jó Eb-meccs után milliókért igazolnak le
Gólöröm a németek ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 23-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Mi az értékmérője a futballban egy-egy sikernek? Milyen szempontok alapján lehet megítélni egy szereplés pozitívumait vagy negatívumait, miből vonhatók le helyes konzekvenciák? Mennyire segíti egy jobb eredmény a magyar futball fejlődését és nyit új kapukat a labdarúgóink előtt? – számos kérdés merülhet fel egy nagyobb futballtorna után, ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy a játékosaink általunk megélt jó teljesítményére mennyire figyelnek fel a külföldi megfigyelők és klubok.

Hogyan árazta be ezeket a sikereket a nemzetközi piac?

Egyiptom volt a házigazdája a 2009 szeptemberében rendezett U20-as világbajnokságnak, ahova Magyarország is kijutott. A csoportmeccseken nem kezdtek jól a magyarok, mert 3-0 arányban alulmaradtak Honduras U20-as csapatával szemben, a rossz start után viszont fordult a kocka, egy sima győzelem a Dél-afrikai Köztársaság ellen, majd egy magabiztos siker az Egyesült Arab Emírségek válogatottjával szemben azt jelentette, hogy csoportelsőként jutottunk a kieséses szakaszba. A nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben is hosszabbításra kényszerült Egervári Sándor csapata, előbb Csehországot 11-esekkel, majd Olaszországot, Németh Krisztián 113. és 117. percben szerzett duplájával múlták felül Gulácsiék. Az elődöntőben 3-2-re kikapott a csapat a későbbi győztes Ghánától, majd a bronzmérkőzésen újra hosszabbítás és tizenegyespárbaj után szereztük meg a torna harmadik helyét. Koman Vladimir 5 találatával ezüstcipőt szerzett, Gulácsi Péter mindkét szétlövésben három-három 11-est hárított.

A magyar kapus ekkor már a Liverpool alkalmazásában állt, ugyanúgy, mint csapattársai, Németh Krisztián és Simon András is. Futács Márkó a Werdertől, Varga Roland a Bresciatól, Koman Vladimir a Sampdoriától és a cserekapus Kovácsik Ádám a Regginától érkezett a tornára. Mindenki kíváncsian várta, hogy egy ilyen siker után hány fiatal tud majd külföldre szerződni, hogy fogják szétkapkodni a 21 fős keretet a világbajnokságra szép számmal érkező klubok játékosmegfigyelői. Nem tették. Az eleve a határokon túl játszókon kívül senki sem kapott végleges szerződést a torna után, a 2010-es téli átigazolási szezonban egyedül Gosztonyi Andrásért jelentkezett kérő, az olasz Bari fél évre, 100 ezer euróért kölcsönözte ki az MTK-tól a középpályást, majd fél évvel később, a nyári szünetben Korcsmár Zsoltot vette kölcsönbe Újpestről a norvég Brann Bergen, és a korábban már Bristolt is megjárt Megyeri Balázst igazolta le a görög Olimpiakosz.

Gulácsi a franciák ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 19-én – Fotó: Huszti István / Telex
Gulácsi a franciák ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 19-én – Fotó: Huszti István / Telex

A következő nagy futballtorna, ahol a magyar válogatott érdekelt volt, az az Európa-bajnokság volt 2016-ban, ahova 44 év után jutott ki a magyar válogatott, miután Norvégiát búcsúztatta a rájátszásban. Az eufória elkísérte a csapatot a tornára is: győzelem a nyitómérkőzésen az esélyesebbnek gondolt Ausztria ellen, majd döntetlen Izland és a későbbi győztes portugál válogatott ellen. A csoportmérkőzések után Belgium ellen már nem sikerült az újabb bravúr, kiesett a magyar csapat, Bernd Storck játékosaira azonban felfigyelt Európa. A csapatból Bese Barnabás 650 ezer euróért a Le Havre-hoz, Korhut Mihály 500 ezerért az izraeli Hapoel Beer Shevához, Lang Ádám 1 millió euróérért a francia élvonalban szereplő Dijonhoz, Nagy Ádám 1,8 millióért az olasz Bolognához, az osztrákok ellen eredményes Stieber pedig a Kaiserslauternbe szerződött, a Törökországból a tornára érkező csapatkapitány Dzsudzsák Balázs pedig megkezdte közel-keleti utazását, hárommillió euróért igazolt az Al-Wahda csapatához.

Egy jó Eb-szereplés önmagában nem elég

Az öt évvel ezelőtti jó Eb-szereplés után mindenki bizakodva várta a részben hazai szervezésű Európa-bajnokságot. A sorsolásnál már nem volt ekkora szerencsénk, mert a legutóbbi világ- és Európa-bajnok, a Nemzetek Ligája-győztes és a 2014-es világbajnok is a csoportunkba került. A tisztes helytállásra berendezkedő futballszurkolók végül sokkal többet kaptak, mint amire számítottak, mert három szoros mérkőzést játszott Marco Rossi csapata, két pontot szerzett a sztárcsapatok ellen, és a csoportküzdelmek utolsó játéknapján még továbbjutásra állt válogatottunk a 83. percben. Ezek után sokan izgatottan várták a külföldi csapatok érdeklődését, jelentkezését.

„Az Európa-bajnokság csak annak a megerősítése, amit a megfigyelők már korábban is láttak, hogy valaki hosszabb távon működik a kívánt szinten. A torna önmagában nem elegendő ahhoz, hogy egy jó teljesítményt nyújtó labdarúgóra magas ajánlat érkezzen, csak egy visszaigazolása a megelőző évek monitorozásának. Annak már vége, hogy bárkinek van egy-két jó mérkőzése és a nagyobb csapatok kifizetnek érte eurómilliókat”

– meséli a háttérben zajló folyamatokat Esterházy Mátyás játékosügynök, aki az idei év legnagyobb magyar transzferjét bonyolította le az Eb után, Bolla Bendegúz Wolverhamptonhoz igazolását.

A nemzetközi átigazolási szezon közepén járunk, és a 26 fős keretből eddig a legnagyobb ugrást is Bolla Bendegúz hajtotta végre, aki a tornán kétszer lehetett a keret tagja, de pályára nem lépett. A fiatal védőért mindezek ellenére 2 millió eurót fizetett a Wolverhampton, ezzel a fehérvári klub legdrágábban értékesített labdarúgója lett a transfermarkt.com oldal szerint. Lovrencsics Gergőnek lejárt a szerződése a Ferencvárosnál, így ingyen válthatott csapatot, a horvát Hajduk Split együtteséhez igazolt. Az idei Európa-bajnokságon egyperces játéklehetőséghez jutó Varga Roland pedig ingyen került Keletre, az arab emírségekbeli Ittihad Kalba szerződtette a 22-szeres válogatott labdarúgót.

Lovrencsics Gergő és Kleinheisler László kíséri Cristiano Ronaldót a portugálok ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 15-én – Fotó: Huszti István / Telex
Lovrencsics Gergő és Kleinheisler László kíséri Cristiano Ronaldót a portugálok ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 15-én – Fotó: Huszti István / Telex

Így lesz valakiből 15 millió eurós játékos

De mi a helyzet a többiekkel? Az elmúlt hetekben számtalanszor olvashattunk a magyar válogatott védő, Szalai Attila esetleges klubváltásáról is, a legutóbbi információk szerint az Aston Villa tett a középső védőért egy 17 millió eurós ajánlatot, de megállapodás még nem született a Fenerbahce játékosával.

„Szalai Attila tökéletes példa arra, hogy az európai topklubok csak hosszú távú megfigyelés után hajlandók a pénztárcájukba nyúlni”

– folytatta Esterházy.

„A védő kiválóan teljesített Cipruson, majd megállta a helyét magasabb szinten is, egy török sztárcsapatban nyújtott jó teljesítményt, és az Európa-bajnokságon mutatott játéka és kimagasló statisztikái odáig vezettek, hogy Premier League-csapatok 15-17 millió eurós ajánlatairól lehet hallani vele kapcsolatosan. Bolla Bendegúz megítélésén is segített, hogy lejátszhatta első mérkőzéseit a válogatottban, majd kerettag volt a tornán, de fiatal kora és dinamikus fejlődése is szerepet játszott abban, hogy leülhettem a Wolverhampton vezetőivel tárgyalni. Kijelenthető, hogy a jó teljesítmény látható, érzékelhető előrelépést hozott a játékospiacon is magyar szempontból, de a végső konklúziókat csak a transzferidőszak végén vonhatjuk le.

Szalai Attila a németek ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 23-án – Fotó: Huszti István / Telex
Szalai Attila a németek ellen játszott Eb-mérkőzésen 2021. június 23-án – Fotó: Huszti István / Telex

A klubok is felverik a játékosárakat

Azonban tapasztalok olyat is, amikor elmozdítja a realitásoktól egy-egy klub fejét a tornán mutatott játék. Amikor egy labdarúgó jó produktumán felbuzdulva több millió euróra emeli csapata a vételárát, akkor hiába hozunk reális ajánlatokat érte a szintjének és tudásának megfelelő helyekről, ezek elutasításra lelnek, és nem javítják ezen statisztikát”

– mondta Esterházy.

Érdekesség egyébként, hogy az idei Európa-bajnokságon több játékpercet kapó játékosok közül még egyetlen futballista szerződtetésével összefüggésben sem lehetett végleges megállapodásokról hallani, pedig minden országban megkezdődött már az új szezonra való felkészülés.

A magyar keretben eleve tizenöt légiós szerepelt, az itthon játszók külföldi szerepvállalását pedig erősen befolyásolják most már a magyarországi jó feltételek, keresetek és a Ferencváros évek óta tartó nemzetközi sikeres szereplése is. Azért lenne jó, hogy minél több játékos keltse fel a magyarnál erősebb bajnokságokban szereplők érdeklődését, mert hosszú távon csak ez segítheti a magyar szövetségi kapitány, Marco Rossi és stábjának munkáját, a magyar futball előrelépését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!