Már a második dzsúdós lépett vissza, mielőtt megmérkőzött volna egy izraeli sportolóval

2021. július 26. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A férfi dzsúdósok 73 kilós kategóriájában már a második olyan versenyző lépett vissza, aki az izraeli Tohar Butbullal küzdhetett volna meg. A szudáni Mohamed Abdalraszul okai egyelőre nem ismertek.

Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, az algériai Fethi Nurin szombaton, a sorsolás után jelentette be, hogy a palesztin ügy miatt nem hajlandó izraeli ellenfelével kiállni, és inkább hazamegy. Edzője is arról beszélt, hogy ez a lehető legjobb döntés.

Butbul dolgát most még egy dzsúdós megkönnyíti. A szudáni Mohamed Abdalraszul a 32 között dzsúdózott volna az izraelivel, be is mérlegelt, de a mérkőzésen már nem jelent meg.

Egyelőre sem a Nemzetközi Dzsúdószövetség (IFJ), sem a Szudáni Olimpiai Bizottság nem közölte, hogy milyen okból lépett vissza a versenyző.

Tohar Butbul (jobbra) elől két ellenfél is kitért az olimpiánFotó: Sergio Perez/Reuters
Tohar Butbul (jobbra) elől két ellenfél is kitért az olimpiánFotó: Sergio Perez/Reuters

Küzdősportokban gyakran előfordul, hogy az iszlámot követő sportolók nem hajlandóak izraeli ellenféllel kiállni. Irán például sorozatosan ezt teszi, ezért az IFJ négy évre fel is függesztette az ország tagságát, nem indulhatnak a versenyeken.

Butbul azóta már két mérkőzésen is túl van, először legyőzte a moldovai Victor Steprut, a következő meccsén viszont kikapott a dél-koreai Csangrin Antól, így már csak a vigaszágon folytathatja a küzdelmeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!