Döntős a 4x100-as férfi gyorsváltó Tokióban

2021. július 25. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar érem nélkül mentek el az első úszódöntők Tokióban, Verrasztó Dávid centikkel csúszott le a dobogóról 400 vegyesen, ugyanebben a számban a nőknél a címvédő Hosszú Katinka csak az ötödik lett, mögötte a 17 éves Mihályvári Farkas Viktória a hatodik helyen ért célba.

Javításra lesz lehetőség a medencében, de nem elsősorban a vasárnapi előfutamok alapján, a 4x100-as férfi gyorsváltó döntőbe jutása mellett ugyanis csak Németh Nándor ment tovább a középdöntőbe 200 gyorson a vasárnapi magyar indulók közül.

A Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Németh Nándor, Bohus Richárd összetételű magyar váltó Milák vezetésével 50 méternél világcsúcs részidőn belül, a harmadik helyen fordult. 100-nál Szabó a negyedik helyen ugrott a medencébe, ekkor kicsit visszacsúszott a csapat, de Bohus két hossz alatt visszahozta a magyar váltót a negyedik helyre. Németh is rá tudott kapcsolni a végén, a harmadik helyre hajrázta be a magyar csapatot, amely a hatodik legjobb idővel, 3:12.73-mal jutott be a döntőbe. A döntőt magyar idő szerint hétfőn hajnali 5.05-kor rendezik majd.

Milák Kristóf július 25-én, edzés közben – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Milák Kristóf július 25-én, edzés közben – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A nőknél az inkább 200 háton erősebb Burián Katalin 100 háton 3 századmásodperccel maradt le az középdöntőbe jutásról, 1:00.07-et úszott, nagyon közel járt ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb 16-ba. Burián hat századdal maradt el egyéni legjobbjától.

Férfi 200 gyorson két magyar érdekelt is volt. Németh Nándor új egyéni legjobbat (1:46.19) úszva a 12. idővel jutott be a középdöntőbe, Kozma Dominik viszont nem tudta felvenni a versenyt a legjobbakkal, csak a 28. lett, egyéni legjobbjától több mint 3 másodperccel elmaradva, 1:48.87 perces időt úszva.

„Öregszem. Fejben már nem megy. Amikor az ifi Eb-n 1:45-ös időt úsznak, akkor azért elgondolkodik az ember. Egész évben az volt, ami most, csak 150-ig bírtam. Fiatalon még akarja az ember azt a fájdalmat, most már inkább rettegek tőle, ez fejben dől el. Ezt jelenti a kor” – fogalmazott a 30 éves Kozma az MTI szerint

Férfi 100 háton Telegdy Ádám és Bohus Richárd szerepeltek a mezőnyben. A 200 háton jobb szereplésben bízó Telegdy a saját futamában hetedik, összetettben a huszonkilencedik lett 54.42-es idővel, ezzel nem jutott be a középfutamba. Bohus a többiektől nagyon elmaradva hangolt a már említett 4x100-as gyorsváltó előfutamára – végül ki is zárták a 100 hát előfutamából, mint kiderült, a rajt után túl sokáig delfinezett a víz alatt.

Egyből a döntőbe jutásért úsztak a nők 400 gyorson, Magyarországot a 19 éves, a távon ifjúsági olimpiai bajnok és junior világbajnok Késely Ajna képviselte, de nem sikerült döntőbe jutó eredményt elérnie. Késely a saját futamában hatodik, összetettben tizedik lett a 4:05.34-es idejével – a döntőbe nyolcan jutottak be. Késelynek 1,3 másodperc kellett volna a legjobb nyolcba kerüléshez.

„Én most nagyon csalódott vagyok... Azt gondoltam, az Európa-bajnokság óta elvégzett felkészülés minden szempontból hozzásegített ahhoz, hogy itt a csúcsformámat hozhassam. Nagyon keményen készültem, ledobtam még több kilót, foglalkoztam a testemmel, foglalkoztam a lelkemmel, mindent annak rendeltem alá, hogy az olimpián jól szerepeljek. És ehhez képest most az Eb-időmtől elmaradtam két másodperccel, és a döntőbe sem tudtam bekerülni. Talán az is benne volt, hogy túlságosan Titmusra koncentráltam, hogyha kicsit messzebbről is, de az ő tempójában haladjak, ahelyett, hogy kizárólag magamra fókuszáltam volna. Miközben az is benne van, amit (Güttler) Karcsi bá’ mondott, hogy a felkészülésem alapján most inkább a nyolcszázhoz van meg a sebességem, ami persze így is lehet, csak én mégis négyszázon voltam rangsorolva a harmadik legjobb idővel, még ha az két évvel ezelőtti is. Azért természetesen össze akarom szedni magam a folytatásra” – nyilatkozta az úszása után Késely.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!