Hosszú Katinkának nem volt esélye a címvédésre a tokiói olimpián, ötödik lett

2021. július 25. – 04:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Verrasztó Dávid közel volt ahhoz, hogy megszerezze a magyar úszók első érmét úszásban, de lecsúszott a dobogóról. Hosszú Katinka 350 méterig jól tartotta magát, de a hajrát nem bírta, az ötödik helyen fejezte be legerősebb távján, a 400 vegyesen. Hosszú 200-on még javíthat, de ott még erősebb riválisokkal kell szembenéznie.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték meg az első úszódöntőket a tokiói olimpián. Mindjárt az elsőben, a férfi 400 vegyesen volt érdekelt Verrasztó Dávid, aki a negyedik helyen került a fináléba. A 32 éves magyar úszó háromszoros Európa-bajnok, de most jutott el először olimpiai döntőbe.

A szombati előfutamban mind a nyolc döntős egy másodpercen belül ért célba, ami izgalmas és szoros versenyt garantált, és azt, hogy nagy csata várható még a helyezésekért is, nemcsak az érmekért.

Verrasztó a pillangó után a nyolcadik helyen fordult, háton felzárkózott az ötödik helyre, mellen ezúttal is a legjobbak közé tartozott, és 250-nél már a harmadik helyen haladt, és ahogy ráfordultak a gyorsra, akkor is a harmadik volt. Arra nem volt esélye, hogy az élen haladó Chase Kaliszt megszorítsa, de arra igen, hogy egy bronzot elcsípjen. Az új-zélandi Clareburt ugyanis kezdett visszaesni. Verrasztó mindent megpróbált az utolsó métereken, de a másik amerikai, Litherland és az ausztrál Smith is rákapcsolt, és a szélső pályákon is nagyon gyorsan úsztak. Nagyon szoros befutó volt, Verrasztó végül 4:10,59-es idejével holtversenyben a negyedik helyen ért célba, 21 századdal maradt le a bronzról.

Az első három:

  • Chase Kalisz – 4:09,42
  • Jay Litherland – 4:10,28
  • Brendon Smith – 4:10,38

Csak a győztes Kalisz tudott javítani az előző napi úszásához képest, ő is csak néhány tizedet. Az előfutamot helyi idő szerint délután rendezték, a döntőket az amerikai tévétársaságok miatt délelőtt bonyolítják le Tokióban.

„Jó volt nagyon ez a döntő, nem lehetek elégedetlen, de a szerencse mellém állhatott volna, egy tized, azért boldog vagy. Mindig is tudtam, hogy sokszor nincs szerencsém. Ez a négy vegyes nagyon szoros, 16-an voltunk 4:11-en belül, és ez korábban érmet jelentett. Lassan 33 éves vagyok, és még mindig ott vagyok a húszévesek között. Kijött, hogy nem vagyok szerencsés típus. Talán én sem hittem el, hogy meglehet az érem.

Büszke vagyok, hogy beleálltam, legalább nem a szégyengéppel megyek haza, mint eddig. Mindenki tudja, hogy elég kemény vagyok, elég sok szarból felálltam. Így nyugodtan alszom a következő 70 évben. Csalódott nem lehetek”

– nyilatkozta az M4-nek a rá jellemző stílusban.

A nőknél a 17 éves Mihályvári Farkas Viktória a hatodik, a címvédő Hosszú Katinka a hetedik idővel került a 400 vegyes döntőjébe. Az amerikai Emma Weyant kilógott a mezőnyből, 2,5 másodperccel volt a két magyar előtt, a japán Ohasi pedig érezhetően nem adott mindent bele az előfutamban, így jött be harmadiknak. Nagy kérdés volt, hogy a 32 éves Hosszú Katinka mennyit tartalékolt, és mennyi maradt benne a fináléra.

Hosszú ötvennél az első volt, százon a második az amerikai Flickinger mögött, a mozgása rendezettebbnek látszott, mint egy napja. Háton Ohasi megnyomta, de Flickinger volt továbbra is az élen. Ohasi mellen aztán eldöntötte a versenyt, mert két testhossznyi előnyt szerzett, Weyant volt a második, Hosszú a harmadik.

A magyarnak az aranyra nem volt semmi esélye, de sokáig úgy tűnt, hogy a bronzra igen. Az utolsó ötvenen azonban Flickinger simán elhúzott mellette. Hosszú 4:35,89-es ideje az ötödik helyre volt elég – három századdal tudott javítani az elődöntős eredményéhez képest –, a spanyol Mirea Belmonte lett a negyedik. Mihályvári Farkas a hatodik helyen ért célba, ő lehet a jövő nagy reménysége.

Az első három:

  • Ohasi – 4:32,08
  • Weyant – 4:32,76
  • Flickinger – 4:34,90

Ohasi eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, 2017-ben a budapesti világbajnokságon ezüstérmével már megmutatta, hogy ebben a számban számolni kell vele. Hosszú a májusi budapesti Európa-bajnoksághoz képest több mint egy másodperccel úszott gyengébben, vagyis a formaidőzítése kérdéseket vet fel.

„Még fáj mindenem a tejsavtól, nem tudom visszaidézni a versenyt, hogy mi volt jó vagy rossz. Azt tudom, hogy ma ez volt a maximum. Tegnap éreztem, hogy lehet ebben még két-három másodperc, de ma ez nem ment. Ez nem a reggel kérdése, mindenkinek reggel van. Még van három szám, most nem fér bele a kesergés, azokra kell összeszednem magam”

– nyilatkozta a verseny után Hosszú Katinka.

Az élete első olimpiáján szereplő Mihályvári-Farkas Viktória már felszabadultabban értékelt: „Ha nekem valaki azt mondja csak néhány hete, hogy döntőbe jutok, és ott hatodik leszek, akkor azt mondom neki, hogy te hülye vagy. Ehhez képest itt vagyok, hatodik lettem, kimondhatatlanul boldog vagyok. Ez az idő így reggel teljesen jó, jobb, mint amit az Eb-n úsztam az előfutamban, amivel egyáltalán Tokióba kerültem. Igazából nagyon nehéz erre a reggeli úszásra átállni – hét óra alvás után képtelenség felpörögni normálisan.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!