Albán szélsője mesterhármasával nyerte a koszovói BL-visszavágót a Ferencváros

2021. július 13. – 23:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar bajnok Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából, miután kedden Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re nyert a koszovói FC Prishtina elleni keddi visszavágón. A Fradi egy héttel ezelőtt 3-0-ra nyerte a párharc első meccsét – írja az MTI.

A visszavágót jobban kezdte a koszovói bajnok, a meccs elején egy les miatt érvénytelenített gólig is eljutottak. A Fradinak először a 22. percben volt helyzete, ami után egyre jobban átvették a mérkőzés irányítást, de az első félidőben nem sikerült gólt szerezniük. A szünet után aztán Tokmac Nguen hozta remek helyzetbe az albán Myrto Uzunit, aki a 49. percben megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak.

Myrto Uzuni az FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn – Fotó: Valdrin Xhemaj / MTI / EPA
Myrto Uzuni az FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn – Fotó: Valdrin Xhemaj / MTI / EPA

Az FC Prishtina a 67. percben, egy szöglet után Mendurim Hoti góljával egyenlített. A 80. percben Uzuni a második gólját is megszerezte, az Eldar Civictől visszakapott labdát az albán válogatott szélső közelről pörgette a kapuba. A végeredmény Uzuni harmadik góljával alakult ki: Nguen lövését Ardit Nika kapus éppen elé ütötte ki, ő pedig éles szögből újra a kapuba talált.

A Ferencváros a selejtező második körében, jövő héten a litván bajnok Zalgiris Vilniusszal találkozik, az első meccset Budapesten, a visszavágót Vilniusban játsszák. A BL-csoportkörbe jutáshoz a Fradinak összesen négy párharcot kell nyernie. Ha a Zalgiris Vilnius ellen nem sikerül a továbbjutás, akkor a Ferencváros az Európa-liga selejtezőjében folytathatja a nemzetközi szereplést.

BL-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

FC Prishtina (koszovói)-Ferencvárosi TC 1-3 (0-0)

Pristina, zárt kapuk mögött, v.: Laurent Kopriwa (luxemburgi)

  • gólszerzők: Hoti (67.), illetve Uzuni (49., 80., 86.)
  • sárga lap: Boshnjaku (42.), illetve Somália (64.)

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

További eredmények:

  • NS Mura (szlovén)-KF Shkendija (északmacedón) 5-0 (2-0)
    Továbbjutott: a Mura, kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.
  • Lincoln Red Imps FC (gibraltári)-CS Fola Esch (luxemburgi) 5-0 (2-0)
    Tj.: a Lincoln, 7-2-es összesítéssel.
  • Hibernians FC (máltai)-FC Flora Tallinn (észt) 0-3 (0-2)
    Tj.: a Flora Tallin, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
  • Riga FC (lett)-Malmö FF (svéd) 1-1 (0-1)
    Tj: a Malmö, 2-1-es összesítéssel.
  • Sheriff Tiraspol (moldovai)-KF Teuta Durrës (albán) 1-0 (1-0)
    Tj: a Sheriff Tiraspol, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
  • Borac Banja Luka (bosnyák)-CFR Cluj (román) 2-1 hosszabbítás után (2-0)
    Tj: a CFR Cluj, 4-3-as összesítéssel.
  • FK Buducnost Podgorica (montenegrói)-Helsinki JK (finn) 0-4 (0-3)
    Tj: a Helsinki JK, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
  • Linfield FC (északír)-FK Zalgiris Vilnius (litván) 1-2 (0-2)
    Tj: az Zalgiris Vilnius kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
  • Shamrock Rovers (ír)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (1-0)
    Tj: a Slovan Bratislava, 3-2-es összesítéssel.
  • FK Sahtyor Szalihorszk (belarusz)-PFC Ludogorec (bolgár) 0-1 (0-0)
    Tj: a Ludogorec, kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.
  • Valur (izlandi)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-1)
    Tj: a Dinamo Zagreb, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

szerdán játsszák:

  • Kairat Almati (kazah)-Makkabi Haifa (izraeli) 16.00 (1-1)
  • FC Alashkert (örmény)-Connah's Quay Nomads (walesi) 17.00 (2-2)
  • Neftcsi PFK (azeri)-Dinamo Tbiliszi (georgiai) 19.00 (2-1)
  • Legia Warszawa (lengyel)-FK Bodö/Glimt (norvég) 20.00 (3-2)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!