Bonuccit berohanó szurkolónak nézték, gyorsan megfékezték az ünneplését

2021. július 07. – 08:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszország 1-1-es döntetlen után büntetőkkel jutott tovább Spanyolország ellen az Európa-bajnokság döntőjébe, az olaszoknál ötből négy tizenegyes ment be, a sikeres rúgók között volt a 108-szoros védő, Leonardo Bonucci is, aki aztán különös kalandba keveredett a továbbjutást ünnepelve.

Miután kitombolták magukat a csapattársakkal, Bonucci kiment az olasz szurkolókhoz ünnepelni, itt történt a kalamajka. A nézőtéren több sorral hátrébbról eléugrott egy olasz szurkoló, hogy együtt üvölthessen Bonuccival, a biztonsági személyzet pedig attól tartva, hogy esetleg az illető a pályára akarna rohanni, gyorsan körbevette.

Ez zavarhatta meg a mögöttük egy sorral ténykedő biztonságit, aki a szeme sarkából talán csak annyit láthatott, hogy van valami akció, így amikor Bonucci magát kiünnepelve megfordult, hogy visszatérjen a csapattársaihoz, a biztonsági őr hirtelen berohanó szurkolónak gondolta, és a védőt megragadva elállta az útját.

Érdemes nézni Bonucci reakcióját, elég furcsán nézett a biztonsági őrre, nem egészen értette, mi is történik vele. Ez az érzés alighanem később is megmaradt vele, az ünneplés végeztével ebben az állapotban indult meg az öltöző felé a lényegében már üres stadionban.

A döntőt július 11-én játsszák majd, Olaszország a szerdai angol–dán elődöntőről kap ellenfelet. Olaszország az 1968-as első és eddig egyetlen Eb-címe mellé gyűjtene újat. Ezüstérmük 2000-ből és 2012-ből is van már egy, utóbbin Bonucci is játszott, akkor az épp a keddi elődöntőben legyőzött spanyoloktól kaptak ki.

Leonardo Bonucci a spanyolok ellen megnyert elődöntő után – Fotó: Shaun Botterill / UEFA / Getty Images
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!