MOB: Kerek és elfogadható, hogy Mohamed Aida viszi a zászlót

2021. július 6. – 16:39

frissítve

MOB: Kerek és elfogadható, hogy Mohamed Aida viszi a zászlót
Mohamed Aida a hetedik olimpiáján vívhat, ha becserélik a csapatversenyben – Fotó: Illyés Tibor/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Július 23-án lesz az idénre halasztott tokiói nyári olimpia megnyitóünnepsége. A Magyar Olimpiai Bizottság úgy határozott, hogy a magyar zászlót az ötödik olimpiájára készülő úszó Cseh László és a hetedik olimpiáján szereplő vívó Mohamed Aida viheti. A MOB sportolói bizottsága hozta ezt a javaslatot.

A döntéssel 1960 óta most először fordul elő, hogy olyan sportoló (is) viheti a nyitóünnepségen a zászlót, akinek egyáltalán nincs olimpiai érme (akkor a kosárlabdázó Simon János lehetett a zászlóvivő). Az elmúlt hatvan évben még az is ritkaságszámba ment, hogy ne olimpiai győztes legyen a zászlóvivő, csak hárman voltak olyanok, akiket „mindössze” olimpiai ezüst- vagy bronzérmesként választottak ki erre.

Mohamed Aida kiválasztása a zászlóvitelre azonban nemcsak azért volt megdöbbentő döntés az olimpiai bizottság részéről. Neki ugyanis már az olimpiai részvétele, a csapattagsága ellen fellázadtak csapattársai, azt szerették volna, hogy ne ő legyen a csapatversenybe becserélhető tartalék, mert amikor kivívták a tokiói kijutást, akkor nélküle érték el a megfelelő helyezéseket a világkupákon.

A szövetségi kapitány, Udvarhelyi Gábor azonban úgy érvelt, a vívótudása és az előre meghatározott ranglista alapján is helye van a csapatban, őt a Jóisten sem tudta arról meggyőzni, hogy Lupkovics Dóra jobb vívó, mint Mohamed.

A döntéssel kapcsolatos kérdésünkre a Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi választ adta:

„Tényszerűen a két legtöbb olimpián járt sportoló viszi a zászlót. A MOB szakmai alapon nem kérdőjelezi meg a szövetségek döntéseit az indulókról. Ha a vívószövetség Mohamed Aidát indítja az olimpián, nekünk nincs okunk a döntést minősíteni. Két ifjúsági olimpiai bajnok mondta az esküt, a két legrutinosabb viszi a zászlót, szerintünk ez kerek és elfogadható”

– írták.

A jelenlegi állás szerint lesz felvonulás, japán nézők korlátozott számban ott lehetnek az eseményeken, külföldi szurkolók viszont nem mehetnek az országba. A versenyzők a versenyek után még 48 órát tartózkodhatnak az olimpiai faluban, utána el kell hagyniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!