Fucsovics Márton újabb kiemelt teniszezőt győzött le Wimbledonban, bejutott a legjobb 16 közé

2021. július 02. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Fucsovics Márton négy szettben legyőzte a kilencedik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmant, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon – írja az MTI.

Az első játszma kulcsjátéka a hatodik volt, mert miután addig mindkét játékos hozta az adogatását, a világranglistán 48. Fucsovics ebben 0-30-ról megfordította az állást, és az első bréklabdáját értékesítve 4:2-re elhúzott. A magyar teniszező a folytatásban is jól szervált, magabiztosan tartotta előnyét, és 37 perc alatt szettelőnybe került.

Amíg a nyitó játszmában mindössze egy bréket láthatott a közönség, addig a második felvonás öttel indult, a sorozatot Fucsovics törte meg, újra a hatodik gémben, és ezzel ismét 4:2-es előnybe került. Innentől kezdve mindketten hozták az adogatójátékukat, 5:3-nál azonban Fucsovics bréklabdához jutott, és a harmadikat szerencsével ugyan, de kihasználta. A röptéje után a labda a háló tetején végiggurulva sokáig „gondolkodott”, hogy melyik oldalra essen le, de végül Schwartzmanét „választotta” úgy, hogy az argentinnak esélye sem volt visszaadni.

Fucsovics Márton – Fotó: Ben STANSALL / AFP

Az ellenfelénél sokkal több nyerőt ütő Fucsovics a harmadik játszmában is irányított, 4:3-nál elvette Schwartzman adogatójátékát, így közel két óra játék után már a meccsért adogathatott. Nem tudta kiszerválni a mérkőzést, Schwartzman egyenlített, 6:6 után pedig következhetett a rövidítés, amely szorosan alakult ugyan, de a végén az argentin örülhetett.

Fucsovics a negyedik szettet rögtön egy brékkel indította, és bár 3:1 után Schwartzman egyenlített, 5:3-nál ismét karnyújtásnyi közelségbe került a nyolcaddöntő. Ezúttal Fucsovics fogadott, de az ellenfél nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon, így a magyar teniszező ismét szerválhatott a továbbjutásért. Ezúttal aztán – 15-40-ről fordítva – sikerrel járt, így 3 óra 23 perc után győzelmet ünnepelhetett.

Fucsovics Márton az első fordulóban a 19.-ként rangsorolt olasz Jannik Sinnert, majd a másodikban a cseh Jiri Veselyt búcsúztatta, és az open érát tekintve Baranyi Szabolcs (1973), valamint Taróczy Balázs (1980) után ő a harmadik magyar, aki egyesben a legjobb 16 közé jutott Wimbledonban. A következő ellenfele az ötödik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz, akivel idén eddig négyszer csapott össze, és minden alkalommal alulmaradt.

Eredmények:

férfiak versenye, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

  • Fucsovics Márton-Diego Schwartzman (argentin, 9.) 6:3, 6:3, 6:7 (6-8), 6:4

korábban:

  • Rubljov (orosz, 5.)-Fognini (olasz, 26.) 6:3, 5:7, 6:4, 6:2
  • Hacsanov (orosz, 25.)-Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!