Fucsovics Márton kiemelt játékost vert meg Wimbledonban

2021. június 28. – 20:38

frissítve

Fucsovics Márton kiemelt játékost vert meg Wimbledonban
Mike Hewitt / AFP / POOL

Másolás

Vágólapra másolva

Fucsovics Márton nagy csatában, 5:7, 6:3, 7:5, 6:3-ra legyőzte a 19. helyen kiemelt Jannik Sinnert hétfőn a wimbledoni teniszbajnokságon, ezzel bejutott a 64 közé – írja az MTI.

A 29 éves magyar éljátékos a nyitókörben nem számíthatott könnyű mérkőzésre a nála tíz évvel fiatalabb olasz ellen: Sinner 2019-ben megnyerte az U21-es világbajnokságot, tavaly negyeddöntőig menetelt a Roland Garroson, idén pedig döntőt játszott a miami ezres tornán. Az ATP-rangsorban jelenleg 23. teniszező a találkozó előtt 24/12-es győzelmi mutatóval rendelkezett és egy tornán győzött. Fucsovics (48.) ebben az évben 17/12-vel állt, Sinnerrel korábban kétszer találkozott: a tavalyi ausztrál nyílt teniszbajnokságon három játszmában legyőzte őt, az olasz ugyanakkor Szófiában kétszettes sikerrel vágott vissza, szintén tavaly.

A hétfői wimbldoni meccsük két gyors brékváltással indult, de 3:3-at követően mindketten stabilizálták adogatójátékukat. Fucsovics 6:5-ös Sinner előnyénél megint elbizonytalanodott a szerváinál, így játszmahátrányba került.

A második szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, ezt követően azonban a nyíregyházi teniszező sorozatban három játékot nyert, ez pedig elég volt ahhoz, hogy – összesen három brékkel – 80 perc után kiegyenlítsen.

A harmadik játszma első, valamint hetedik játékában Fucsovicsnak két-két bréklabdát is hárítania kellett, de mivel mind a négy alkalommal sikerrel járt, ő pedig 6:5-nél a második fogadóesélyét kihasználta, fordított.

A negyedik játszmában ismét fogadóként teljesítettek jobban a játékosok, a magyar játékos úgy szerválhatott 5:3-nál a mérkőzésért, hogy háromszor is brékelni tudta riválisát. Mivel Sinner már nem tudott újabb fogadósikert elkönyvelni, Fucsovics nagy csatában, 3 óra 5 perces találkozón bejutott a 64 közé, ahol a cseh Jiri Vesely (72.) lesz az ellenfele.

Fotó: Ben STANSALL / AFP
Fotó: Ben STANSALL / AFP

Cicipasz már az első fordulóban búcsúzott

A harmadik helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz meglepetésre rögtön első meccsén kikapott hétfőn a wimbledoni teniszbajnokságon.

A két hete Roland Garros-döntős görög játékost az amerikai Frances Tiafoe (57. a világranglistán) búcsúztatta három játszmában, alig több mint két óra alatt. Cicipasznak nem a wimbledoni a kedvenc tornája: negyedik szereplésén immáron harmadszor esett ki az első fordulóban.

A női versenyben búcsúzott a korábbi kétszeres bajnok Petra Kvitova: a cseh teniszezőt a 2017-ben US Open-győztes amerikai Sloane Stephens győzte le két szettben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!