Letartóztatták a Tour de France-on tömegbukást okozó nézőt

2021. június 30. – 15:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség megtalálta és szerdán letartóztatta a Tour de France első szakaszán tömegbukást okozó nézőt. A francia RTL rádió információ szerint a nőt Landerneau-ban vették őrizetbe.

Az RMC Sport azt írja, hogy a francia állampolgárságú nőt szerdán 14 óra körül tartóztatták le, és azonnal őrizetbe vette a landerneau-i csendőrség. Az információt Camille Miansoni, bresti ügyész is megerősítette: „Valóban őrizetbe vettek egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő okozta a Tour de France mezőnyének bukását” – mondta.

Múlt szombaton a Tour nyitószakaszából 42 kilométer volt hátra, amikor egy sárga esőkabátos néző az érkező versenyzőknek háttal állva egy táblát tartott az út fölé, amin az „Allez Opi, Omi (Hajrá, papi, mami)” felirat volt olvasható. Az út azon oldalán Tony Martin vezette a Jumbo-Visma sorát, a német bringás nagy sebeséggel nekiment a táblának, ami után szinte az egész mezőny dominókét dőlt el. Több kerékpár váza eltört, sokan megsérültek. A bukás miatt Jasha Sütterlinnek és Marc Solernek fel kellett adnia a Tourt.

A verseny egyik igazgatóhelyettese, Pierre-Yves Thouault az eset után azt ígérte, hogy a nézőt be fogják perelni. A finistére-i csendőrség ekkor azt közölte, hogy a baleset miatt eljárást indítanak, és szemtanúk segítségét is kérték a néző megtaláláshoz, aki a nagy felfordulás közepette, a rendőrök megérkezése előtt elhagyta a helyszínt. Gondatlanságból elkövetett, három hónapot meg nem haladó munkaképtelenséggel járó sérülés okozása miatt indult ellene eljárás.

Az RTL szerint ezért a cselekedetéért 1500 eurós pénzbírságra számíthat, de ha Soler vagy Sütterlin külön keresetet indít ellene, akkor szigorúbb büntetésre is számíthat. Soler már utalt arra, hogy esetleg beperelheti őt. „Nem tudom, mit fogok tenni, azon gondolkodom, hogy beperelem a nézőt, mert tönkre tette az egész Tourt, nagyon dühös vagyok” – magyarázta a Movistar versenyzője a spanyol sajtónak szerdán. (via Cyclingnews)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!