Rengeteg bukás volt a Tour harmadik szakaszán, mindkét szlovén sztár időt veszített

2021. június 28. – 18:15

frissítve

Rengeteg bukás volt a Tour harmadik szakaszán, mindkét szlovén sztár időt veszített
Fotó: Philippe Lopez / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Tour de France harmadik szakasza is a sok bukásokról marad emlékezetes, az összetett esélyesek közül a két szlovén, Primož Roglič és Tadej Pogačar is időt veszített emiatt. A mezőnyhajrában Caleb Ewan és Peter Sagan akadt össze, az ausztrál sprinter versenye véget is ért, kórházba szállították. Az őrült etap végén Tim Merlier örülhetett a győzelemnek.

A Tour de France harmadik szakaszát a sprintereknek találták ki, a Lorientből induló, közel 183 kilométeres etap szinte teljesen sík volt, Pontivy városában mezőnyhajarára lehetett számítani. A rajt után a pöttyös trikót viselő Ide Schelling (Bora-Hansgrohe) azonnal szökött, rajta kívül a B&B Hotels két versenyzője, Cyril Barthe és Maxime Chevalier, Michael Schär az AR2G Citroën-ből, valamint Jelle Wallays a Cofidisből került be a nap szökésébe. A főmezőnyt a szakaszgyőzelemre esélyes sprinterek csapata, a Lotto-Soudal és a Groupama-FDJ vezette, az öt szökevény előnyét három perc alatt tartották.

38 kilométer után váratlan bukás történt a mezőnyben, az Ineos-Grenadiers egyik kiemelt versenyzője, Geraint Thomas egy fekvőrendőrön való áthaladás után vágódott el, a mögötte érkező Robert Gesink (Jumbo-Visma) nem tudta őt kikerülni, és átesett rajta. A 2018-as Tourt megnyerő Thomas nagyon beütötte a jobb vállát, először úgy tűnt, nem is tud visszaülni a kerékpárra, de néhány percnyi ápolás után ismét tekert. Gesink nem volt ilyen szerencsés, fel kellett adnia a versenyt, az összetett győzelemre hajtó Primož Roglič ezzel egy hasznos hegyi segítőt veszített el.

Thomas a csapattársai segítésesével felért a mezőnyhöz, befejezte a szakaszt, de kérdéses, hogy a következő szakaszokon mennyire fogja őt hátráltatni ez a sérülés. A Tour előtt az Ineos-Grenadiers három-négy versenyzőjét is az összetett esélyesek közé sorolták, ehhez képest három szakasz után már csak Richard Carapaznak lehet erre reális esélye. Thomas bukott, Richie Porte hátránya több mint 3 perc, Tao Geoghegan Harté pedig 9:31 perc.

Geraint Thomas – Fotó: Thomas Samson / AFP
Geraint Thomas – Fotó: Thomas Samson / AFP

A szakasz első hegyi részhajráját Schelling nyerte, ami után kiszállt a szökésből, és visszacsorgott a főmezőnybe. Az etapon egy gyorsasági részhajrá volt a céltól 65 kilométerre, az első négy helyet a szökevények vitték el, az ötödik helyért pedig a sprinterek küzdöttek. Közülük Caleb Ewan (Lotto-Soudal) volt a legerősebb, mögötte Mark Cavendish és Michael Mørkøv (Deceuninck-Quick Step), Sonny Colbrelli (Bahrain-Victorious), Arnaud Démare (Groupama-FDJ) és Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) volt még benne az első tízben.

A szökevények utolérését nagyon a végére hagyta a mezőny, 10 kilométerre a céltól még 20 másodperc fölött volt Barthe, Schär és Wallays előnye. Emiatt a sprinterek csapatai egyre nagyobb tempót diktáltak az élen, amiben benne volt a bukás lehetősége. Ez a szakasz végén többször is bekövetkezett:

  • Kezdődött az egész az összetett negyedik helyén álló Roglič bukásával, aki a teljes bal oldalát lehorzsolta, a bringára nagy fájdalmakkal ült vissza, több mint perc hátrány kapott a riválisoktól. Csapattársa, Steven Kruijswijk is csúnyán bukott ekkor.
  • 4,7 kilométerre a befutótól újabb bukás történt, mivel ez még a háromkilométeres kapu előtt történt, így nem járt időjóváírás a leszakadt versenyzőknek. Ebben a bukásban a harmadik helyen álló Tadej Pogačar (UAE Team Emirates) is érintett volt, ő nem esett el, de meg kellett állnia, és 26 másodperc hátrányt szedett össze.
  • A szakaszgyőzelemre hajtó Arnaud Démare is a földre került ennél a bukásnál, a legrosszabbul Jack Haig (Bahrain-Victorious) járt, az ausztrál bringás annyira beütötte magát, hogy nem tudta folytatni a Tourt.
  • Az utolsó 2 kilométere belül a sárga trikós Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) vezette fel a hajrát csapattársának, Tim Merliernek. Az ideges mezőnyhajrában Caleb Ewan és Peter Sagan kerékpárja összeakadt, mindketten nagyot estek. A Lotto-Soudal ausztrál sprintere járt rosszabbul, valószínűleg eltörte a kulcscsontját, így ő is feladta a versenyt. Sagan a 80. helyen gurult be a célba.
  • A zaklatott sprintbefutót a remek felvezetést kapó Merlier nyerte, a másodikként csapattársa, Jasper Philipsen haladt át a célvonalon. A harmadik Nacer Bouhanni (Arkéa-Samsic) lett.

A belga Alpecin-Fenix csapat ezzel már két szakaszgyőzelemnél jár az idei Touron, és Van der Poel révén a sárga trikó is náluk van. A sok bukás miatt átalakult az összetett állása, az esésekből kimaradó Carapaz a harmadik helyre jött föl, a három helyet veszítő Pogačar a hatodik helyen áll, Roglič a 20. helyre csúszott vissza.

Kedden egy még ennél is síkabb, 150 kilométeres szakasszal folytatódik a Tour, várhatóan ismét sprint fog dönteni a szakaszgyőzelemről.

Eredmények:

3. szakasz, Lorient –Pontivy, 182,9 km

1. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix) 4:01:28 óra
2. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Fenix) azonos idő
3. Nacer Bouhanni (francia, Arkéa-Samsic) a. i.
4. Davide Ballerini (olasz, Deceuninck-Quick Step) a. i.
5. Sony Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious) a. i.

Összetett:

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 12:58:53 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck-Quick Step) + 8 másodperc
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos-Grenadiers) + 31 másodperc
4. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) + 31 másodperc
5. Wilco Kelderman (holland, Bora-Hansrgohe) + 38 másodperc

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!